2015. jún. 26.

Június-forró június

Szeretem a hatodik hónapot, mert elkezdenek nyílni a rózsák. A tavaszi bimbóáradat meg is hozta az eredményét, és a kis rózsa ágyásom nagyon szép volt a fővirágzás idejére. Természetesen mint mindig az Eden volt az ágyás sztárja.  Az ötlet, hogy klemátisszal párosítom össze azt hiszem nyerő ötlet volt.  A H.F.Young teljesen beborította az alját az Edennek, és végre elértük azt a pontot, hogy olyan sokat nőtt tavasszal a virágzás óta, hogy elértük a tetejét  rózsának. Ennél feljebb már nem tud futni. Remélem jövőre már a teljes kép összeáll.





Graham Thomas:


Margo:

Peace

La passionata

Atol





A bordó klemátiszom is szuperül mutat az Edennel, az ő párosuk is bemutatkozott, de rengeteg dologról lemaradtam a kertben, -értem ezalatt, hogy nem fotóztam le, ennek ok a következő képen látható.



A hónap teljes egésze arra ment el, hogy elkezdődött a felújítás. 1 teljes hónapon át voltak itt mindenféle munkások, mesterek. A locsolás is kimarad párszor, és azon kaptam magam, hogy kiéget a fű, és 1-1 növény megperzselődött. Aztán kb a hónap közepe táján elkezdtem az augusztusi árasztásos locsolást, és az elmúlt 1 hét esős, borús időjárása pluszban rásegített a munkámra, így majdnem teljesen sikerült helyrehozni.  hamarosan 100% - ban helyre áll a rend idebent, és kezdődhet a munka a kertben is, jobban mondva a teraszon. A terasz kerítése megújul, kutyabiztos lesz a terasz, mert most a lépcsős részeknél az egyik agár simán beugrik, és őrzi a házat az ajtóban feküdve, nehogy bárki bejöhessen, vagy épp mi normális ki tudjunk menni, merthogy ő kelme arra se hajlandó, hogy arrébb menjen ha kilépünk....(ilyenkor mindig Otellónak hívjuk, mint a Charlie -majom a családban című filmsorozat kutya szereplőjét, aki szintén mindig az ajtóban feküdt, és úgy lépkedték át a filmbéli gazdái). az utcai kerítés cseréje is tervben van, valamint a ház és a melléképület közti fűtéscsövek elrejtése.

A tóban is minden napra jut 1-1 virág, néha több is. "Tavasz"  révén a halak az összes víz alatti növényt kitépkedték az ívás alkalmával.


Az előző postomban is volt fotó a tó melletti szivarfámról. Olyan sokat nőtt a lombja azóta.



Kedvencem ez a zsálya. Elképesztően igénytelen növény, szinte semmi extra odafigyelést nem igényel, és ontja a virágait megbízhatóan évről évre. A kép hátterében látni a majdnem teljesen lekopaszodott fűzfát, sok sárga levéllel. Ő az idei év vesztes. Kivágjuk. Valami, illetve valakik eszik, nem is kicsit. Nagy lyukakat fúrtak a törzsbe, gondolom oda akartak petézni, vagy csak simán eszik magát a fát. A szomszédságban több fűz is van azoknak semmi baja. Hát nem próbálkozom tovább vele, mennie kell. Gondolkodtam mi is lehetne a helyén. Egy újabb gömbfa. Talán egy újabb szivarfa, de most alacsonyabbra oltva a korona. Még nem biztos, Ami biztos, hogy az olasz nádból is telepítek még egy csoportot, az lesz a 3. csoport. Több oka is van, egyrészt nagyon hálás növény, gyorsan nő, és jól takar, és szép nagy telepet alkot. És ami a legjobb benne, hogy tavasszal a levágott szárakat bezsákolva megvan a következő téli begyújtós, mert az üreges szárak nagyon jól égnek ha kiszáradnak. Több jelöltem is van szemezgetek még velük.

Szobanövény szekció. A kis teraszunk ablakában nagyon jól érzik magukat, mert sok a fény, de közvetlen napot nem kapnak.

A kennel miatt átköltöztek a kaspósok az első két oszlop közül a második kettő közzé. Eredetileg csak a karácsonyi kaktuszokat szoktam kifüggeszteni, de a felújítás miatt az orchideákat is kénytelen voltam kitenni. Mióta gyűjtöm az esővizet van is miben megmeríteni őket esténként. Szó szerint belemerítem mindkettőt a hordóba, teljesen a víz alá nyomom őket levelestül, mindenestül.természetesen ha a virágok elkezdenek nyílni akkor csak a gyökereket fogom füröszteni. Sok orchideám volt már, de még ilyen szép erős leveleket, és hihetetlen vastag virágszárakat egyik sem hozott, mint amit ez a kettő most produkál. Sorsuk eldőlt, mostantól ők is a szabadban nyaralnak.

Ablakomban ki lett cserélve az üveg, most már tisztán kilátni a banánra. Máris hatalmas. És hetente hozza az újabb leveleket. Előterében egy sárga vadvirág, nem tudom mi a pontos neve, valami ökörfarkkóró szerűség nálam már magasabb (175 cm vagyok :) ),

Sok kaktuszom van, most ép a fehér virágzott, de hamarosan a rózsaszínek is nyílnak, kár hogy egy éjjel és egy nappal a virágzásidejük, annyira szép.

Vettünk a nagyszülőknek 1-1 cserép gerberát, de azok elvirágoztak mire elvihettük volna nekik, így megmaradt nekünk beültettük őket egy kaspóba, és most nem győzzük csodálni, milyen szuper növény is a gerbera. Azóta a kerti kútról felkerült a teraszra az asztal közepére. Ez az 5 virág lassan 2 hete van rajta, nagyon tartós, és alulról még jönnek az újabbak.

Az idén nem sikerül színt vinnem az izraelből származó muskátlimba. nagyon fakó sárga, locsolom, tápozom, de semmi. nagyi szerint ne sajnáljam vágjam jól vissza, ki fog hajtani és az új hajtások nem lesznek sárgák. természetesen baromira sajnálnám visszavágni, inkább várok augusztusig, és új dugványokat készítek majd belőlük, amit aztán kiteleltetek, és mehetnek vissza a cserépbe jövőre, de friss földbe, mert ez már nem is tudom hány éves...

Ez a hónap a megújulásé volt, és biztos öregszem, de baromi szemrontónak kezdtem érezni a fekete háttér előtti szöveget, káprázott tőle a szemem, ezért a kellemesebb világos  design mellett döntöttem, ha már felújítás-megújítás, legyen megújulás is.