Már korábban is gondoltam, hogy jó lenne egy poszt csak a tóról. Még a blog legelején leírtam a történetét. Évről évre változik, sosem egyforma. ez egyrészt annak köszönhető, hogy sosem voltam (vagyok) elégedett vele teljesen. Természetesen most sem. Jövőre szeretném újból átrendezni a partot, remélhetőleg végleges formájára.
A túlsó oldalán lévő sziklahalmot sziklakertet meg szeretném szüntetni. Nekem elég tájidegen, nem sikerült jól a sziklakert, mert ez utólag épült és nem volt föld amivel kitöltsem a kövek közti területet. Igaz, hogy most ez rejti a szűrőt is, de mivel kellően hosszú madzagja van nem lesz gond, ha 1-2 métert költöznie kell majd a déli oldalon növő japánfüvek közé, ahol maga a fű fog takarni, de ha mégsem tökéletes a takarás, akkor vagy a most is ott álló farönk, vagy a nagy amforám fogja majd elrejteni. A sziklakert helyére újabb füvek, és virágos növények kerülnek. Rengeteg sásliliomom van az előkertben, és van itt egy tő óriás nőszirom is, de a tuják árnyéka miatt nem is terjeszkedik, és csak néha - néha virágzik. Nagyon szeretnék még egy fát is, méghozzá egy japán fűzfát a 'Hakuro Nishiki' fajtát, valamint valami bordós levelű növényt, nem is tudom valamit ami nem nő túl nagyra, de mégis kellően szép hátteret ad a tónak. Talán egy vérmogyorót..... Azt se bánom végül is, ha teljesen megszűnik a teraszról a kilátás a hátsó kertre, nem azért mert ronda, és el kell rejteni, de így kicsit jobban tagoltabb lesz a kert, és ahhoz, hogy a hátsó rész a szemünk elé táruljon "utazni" kell a kertben..
Hogy mi sül ki ebből az csak a jövő zenéje, de a tervek megvannak hozzá. Addig is van miben gyönyörködni, szerencsére. :D
Nagyon sokat vannak itt ilyen szép kék szitakötők.
Millió kishalam van. Megint az a baj, hogy mind más és más, egyiket ezért, másikat azért nem szeretném elajándékozni. Még várok 1-2 hetet, mielőtt leteszek egy hálót, amit egy hétig benne hagyok, majd aztán egy mozdulattal kifogom a kicsiket, és majd akváriumból szelektálok magamnak. A többit elajándékozom.
Kíváncsivá tettél, mindig lázba jövök a változásoktól, tervezgetéstől. Utazni jó dolog a kertben is, Alan Tischmarsh is folyton ezt mondogatta a műsorában, és egyet is értek vele. Nagyon szépen helyrejött a tavacskád, gyönyörűek a rózsák és a halacskák is jól érzik magukat, mennyien lettek!
Talán írtam már egyszer, hogy az Ő műsorait látva határoztam el magamban, hogy kertésznek fogok tanulni.... :)Igazából itthon már nem nagyon akarok nagyszabású átalakításba kezdeni, mert egy kerttel rengeteget kell foglalkozni, és ha én elköltözöm, akkor nem lesz aki folyton fenntartsa azt, mert sokat dolgoznak a szüleim. ( Ha költözöm jön a tó is, ez már tuti, anya azt mondta nem szeretné akkor is a békákat hallgatni, mert van 1 jópár... :D )
Kíváncsivá tettél, mindig lázba jövök a változásoktól, tervezgetéstől. Utazni jó dolog a kertben is, Alan Tischmarsh is folyton ezt mondogatta a műsorában, és egyet is értek vele. Nagyon szépen helyrejött a tavacskád, gyönyörűek a rózsák és a halacskák is jól érzik magukat, mennyien lettek!
VálaszTörlésTalán írtam már egyszer, hogy az Ő műsorait látva határoztam el magamban, hogy kertésznek fogok tanulni.... :)Igazából itthon már nem nagyon akarok nagyszabású átalakításba kezdeni, mert egy kerttel rengeteget kell foglalkozni, és ha én elköltözöm, akkor nem lesz aki folyton fenntartsa azt, mert sokat dolgoznak a szüleim. ( Ha költözöm jön a tó is, ez már tuti, anya azt mondta nem szeretné akkor is a békákat hallgatni, mert van 1 jópár... :D )
VálaszTörlésIgen, mi is kiszúrtuk a békákat:)
VálaszTörlésHát, igen az angolok....
Meg a kertjeik....
Fertőző:)