Kezdetnek rendbe tettem a rózsakertet. Látványos a változás, szépen visszametszetem őket.
Térd magasságban vágtam őket vissza. az előtte-képeken látni egy karót az Imperative Farah mögött, azt terveztem, hogy őt hagyom magasabbra nőni, hogy a szimmetria meglegyen az Edennel. De ugye tavaly vettem még egy Edent, így a szimmetria megint borult. Így visszametszettem eredeti magasságára, -szerintem jót is tesz neki, mert tavaly nem volt olyan szép, mint előző évben.
Az Edent az elmúlt évben nem kapott fazonigazítást, ezt most pótoltam.
Már csak pár hét, és ezek a hagymások el fognak kápráztatni, nem akarok minden csoportról fotót benyomni, mert mind így néz ki, de ugye most már elég sok fajta van, lesz mit nézegetni, fotózni.
A H.F.Young klemátisz annyira szépen hajt. Végre elég sok helyen hajt, azt hiszem, idén már több virág is lesz rajta, és még a földből is hajt...
Szomorú hogy amit ősszel rendeltem, - Niobe klemátisz-, az viszont nem mutat életjelet. Igaz még nem bontottam le a tövéről a takarást, beletúrtam kicsit, de semmi. Talán ő kicsit később hajt ki, bízom benne.
Ebéd után a hátsó kertben tevékenykedtem, de a lustaság kezdett elhatalmasodni, így nem végeztem mindennel, amit mára terveztem.
Visszanyírtam a loncokat, levágtam az elefántfüvet, és az olasz nádat.
Lezárásként pedíg kitakarítottam a tó szűrőjét.
Idemásolom a tegnap listámat, mert nem mindent tudtam teljesíteni róla... folyt köv
Teendőim:
rózsa ágyás rendebtétele / rózsák metszése- díszfüvek levágás
a tó szűrőjének kitakarításaloncok metszése- olasz nádak metszése (félig)
- fű átgereblyézése, kölcsön kell kérni egy gyepszellőztetőt is a barátainktól
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése