Nem is emlékszem mikor írtam, hogy a tónál befagyott a keringetőszivattyú, és emiatt 1 éjszaka alatt megállt a vízforgatás, és befagyott a teljes vízfelszín, ráadásul 30 -40 cm hó is belepte a tavat. A halakat féltettem, akik így is betegeskedtek az ősszel. Sajnos 5 hal valóban elpusztult. A legszebb, és legnagyobb koipontyom ( nem is látszott a vízben milyen hatalmas, kb. 35-40 cm hosszú volt), a két arany compó, és 2 aranyhal. Tavasszal teljes mértékű takarításra lesz szükség. A vizet 100%-ban le kell cserélnem, akármennyire is drasztikus lépés lesz ez, de muszáj. Egyébként is terveben van ugye a teljes tópart átalakítás.
Remélem a többi hal, csak téli álmot alszik még elvermelve, mert egyáltalán nem látok semmit a tó alján.
Ha bekövetkezik a legnagyobb félelmem, hogy nem "téli álmot" alszanak, hanem holtan hevernek a tó alján és egy sem maradt életben, akkor a nagytakarítás után hozok 5 koit, és ennyi. Aranyhalat nem, akárhogy is szeretem őket, de túl szaporák, szerintem ez volt a baj már ősszel, hogy túl sokan voltak, és bekerült valami, ami futótűzként terjedt közöttük.
Itt még csak 4-n voltak, a másik compó mára adta fel, az alábbi fotó pénteken készült, akkor még volt jég a tavon, mára majdnem teljesen elolvadt már, bár esténként még vékonyan visszafagy. :(
Szia!
VálaszTörlésNem kellett volna léket ütni a jégen, hogy az oxigéncsere, ha kis mértékben is, de fennmaradjon? Halaid megúszhatták volna...
Szia!
TörlésKellett volna, de amikor megtörtént a baj, írtam a post-ban, hogy nem merek léket ütni, mert tavalyelőtt télen a lékvágás miatt kiszakítottam a tófóliát! A tó szélénél a jég nagyon éles volt és felszakította a fóliát, ezért is nem vágtam léket!
Nagyon sajnálom a halacskáidat, szomorú dolog ez. Nálunk az akváriumban az egyik vízcsere után egy egész raj ékfoltos razbóránk dobta fel a talpát, a vízelőkészítő szer ellenére is, lehetett valami gond a csapvízzel. Hiába a gyógyszer, napokig halásztam az elpusztult halakat. Drukkolok a többieknek és várom az átalakításos történeteket, ha eljön az ideje.
VálaszTörlésÉn már réges rég nem használok vízelőkészítőt(pláne nem a 160 literesbe, mert 1 vagyon), mert pénzkidobásnak tartom. Lehet, hogy tényleg hatásos, de nekem anélkül sem pusztulnak el a halaim 1-1 vízcsere alkalmával, igaz nem szoktam csak félévente 'nagy' vízcserét csinálni. Inkább csak 2-3 hetente valamennyit cserélek a vízből.
TörlésA razbórák egyébként is elég kényes halak, ha jól tudom, régen nekem is volt, és én sem jártam velük sikerrel. Most már csak fátyolfarkú aranyhalakat tartok, és páncélos harcsákat, valamint 1 algevő ancistrust, és 2 édes kis neonlazacot a régi akváriumomból. :)
Jó hír, hogy ma láttam egy feltűnően narancssárga árnyat suhanni a tó fenekén! :)
Halpusztulás nekünk is ez volt az első, már a kiöregedéseken kívül. A költözés előtt mi sem használtunk vízelőkészítőt, vödörben szellőztettem egy-két napig a vizet, de most több szervezést igényelne a dolog, pancsolnának a vödörben a mókik, úgyhogy áttértünk. Mi 1-2 hetente cserélünk kb 30%-ot, mert sok a növény, ne koncentrálódjon az ammónium, így is van egy kis algánk.
VálaszTörlésÖrülök a halacskádnak, hamarosan jön a jó idő, szétkaphatod a tavat.