Itt volt az ideje a díszfüvek levágásának is. Miután levágtuk a maradékot meg szoktuk égetni, nem tudom miért de sokkal szebben hajtanak ki ezzel a módszerrel.
Ha már a rózsaágyásnál gereblyéztem arra jutottam, mire várjak még, megmetszem a rózsákat is, így a kertben található összes rózsa fazonigazítást kapott.
Sajnos a decemberi, és a januári meleg idő megviccelte a rózsákat is, mert a rügyeik már akkor kihajtottak, most elég kevés élő rügyet találtam rajtuk, persze az 'Eden rose' kivétel szerencsére, mert ő millió,- erős rügytől duzzad, már alig várom, hogy elárasszon virágaival. A rózsakertet rendezgetve arra jutottam, hogy vissza kell vágjam a levendulát. Tudom, hogy nem szabadna nagyon visszavágni, de mivel elfelejtettem betakarni, az ágai teljesen elfagytak. Remélem kihajt.
Akadt még munka bőven a kertben, de délutánra már volt más programom, így ezeket elhalasztottam a következő alkalomra.
A fűzfa melletti tuját kivágom. Semmit sem nőtt évek óta, szárad itt-ott, a formája is szabálytalan. A helyére valószínűleg egy magas díszfüvet fogok ültetni, amit egy kedves német ismerősömtől kapok. A sarokban teljesen visszavágtam az ősszel odaültetett olasznádat. Bízom a kihajtásában, mert akkor végre az a sarok is megtelik élettel, és takarást kap a pala.
A nárcisz és tulipán neveldém helyén egykor egy cseresznyefa állt, de nem élte túl az első telét, ekkor lettek ideültetve a hagymások. Évek óta szeretném felszámolni ezt a kis ágyást, mert hátul van a kertben, nem is nagyon lehet látni a teraszról. A növényeket átköltöztetem a tó környékére, itt szem előtt lesznek. Szépen hajtanak...A fáskamra oldalánál élő loncot még sosem metszettem meg, ezt az idén pótolom, már csak azért is, mert szeretnénk lefesteni a szürke palát sötétzöldre.
Lehet kockáztatok, de én már 1-1 növényt előhoztam a telelőből. A két leander, és a két magról nevelt datolyapálma már a teraszon élvezik a nappali meleget, nem féltem őket, mert a teraszon a fal mellett vannak, itt már nem fagynak el- remélhetőleg.
Ezen a képen a dugvány leanderem van, ő még nagyon gyerek, még a garázsban maradt, csak a fotó kedvéért hoztam elő.
És hát a tó! :(
Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy betemetem, mert minden évben csak a baj van vele, főleg tavasszal, esetünkben ugye tavaly ősszel is.
Íme, konkrétan borsóleves lett a tóból. A télen elpusztult halakat ugyan kiszedtem a tóból, de ki tudja mire leolvadt a jég, hogy hányan mentek el, és bomlottak el a hideg hónapok folyamán, tápanyagot szolgáltatva ezzel az algáknak. Nincs mit tenni, várunk.......Várjuk, hogy melegedjen az idő, és 1 hónap múlva teljes tó renoválásba kell kezdenünk, addig is elfordítjuk a tekintetünket, ha arra járunk..
Bővült a növényeim száma! Névnapomra kaptam testvéremtől egy aranyos kis citrusfélét, egy kalamondint. Még át kell ültetnem, nagyinak is van egy, és ma kaptam tőle tanácsokat a helyes tartásról. Róla még nincs fotóm, de ha átültettem akkor majd fotózok! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése