Idén először nem a tó vízforgatója tartja fent a léket, hanem rendeltem egy levegőpumpát. A vízforgatóm tönkrement egyébként, de a Jézuska meglepet egy újjal, amit majd tavasszal avatunk fel ;)
Már sokszor láttam különböző fórumokon, hogy légpumpával tartanak fent léket, így időszerű volt kipróbálni. Nem mertem enélkül nekivágni a télnek, mert egyszer tél közepén elfagyott a vízforgatóm, a tó persze befagyott, de előtte a víz fele kifolyt, a halaim 80%-a megfulladt, és tavasszal amikor kitakarítottuk a medret, elképesztő mennyiségű békát is találtunk a vízben akik szintén nem élték túl a befagyást. Most szépen bugyborékol a víz, remélhetőleg valóban nem fog befagyni a víz. Így képről nézve borzasztó színe van a víznek, életben nem ennyire pocsolya zöld színű. Remélem beválik a jövő évi tófelszín befedési projekt a kagylótutajokkal és a vízijácintokkal.
Körbejártam ma, és minden tavaszi hagymásom kidugta a kis fejecskéjét. Remélem jön egy kis hó, ami majd betakarja őket, mert a száraz fagy az jobban megviseli őket, mintha lenne rajtuk egy hólepel.
Tavasszal az első aki virágba borul, és ő az aki talán szünetet sem tart. A kis pipitér még most is virágzik.
Fontosnak tartottam télire megvédeni a gömbszivarfa törzsét. Talán már nem is él a fa, erre csak tavasszal kapunk választ, de nem szeretném, ha pont ez a tél vinné el. Így már biztosan nem fog szétrepedni a törzse, hisz le van árnyékolva.
Továbbá kiöntöttem az esővizet a tartályból, amit lehetett kimentetem, 1-2 locsolásra elég lesz, de így nem fog szétfagyni a tartály.
Erre az évre elfogytak a teendők, de tegnap készítettem egy jó hosszú listát jövőre. Majdnem 30 tétel van rajta, 1-1 tételben több dolog is akad. Unatkozni nem fogok, idén újra próbálok majd magról csíráztatni, eddig nem nagyon jött össze, de eltettem 1-2 koktélparadicsomot, illetve kinéztem már néhány virágos növényt, most újraolvasom néhányotok blogját Ti hogyan is csináltátok a csíráztatást..... ;)
Boldog Új Évet!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése