2016. febr. 5.

Valami kezdődik...

10 fok volt ma, ki bír ilyen szép időben egész nap bent lenni. Nehezemre esett nem kint tevékenykedni, de valójában a kert még túl nedves, puha, sáros. Nagyon sok csapadék esett ősszel, és a télen. Így sokkal szárazabb dologgal töltöttem el néhány percet. Találtam néhány tasak magot, amiket eltettem későbbi felhasználásra. Ezeket ma elültetem. Többféle virágot szeretnék idén magról felnevelni, meglátjuk sikerül-e, bár ezeket még nem szereztem be, de korán van még, nem vagyok elkésve. Pici műanyag poharakba került ma kétféle pálma mag, és csodatölcsér mag. Bízom benne kicsíráznak. Lekopogom, eddig szerencsém volt a pálmákkal, ami a csírázást illeti, a gondok kicsit később szoktak jönni, meglátjuk, hogy lesz idén. A kétféle pálma a következő, az egyik a tél álló kínai kender pálma, a Trachycarpus Fortunei. 

Terveim között szerepel, hogy megpróbálom kiültetni, és kint nevelni. Talán ezzel is szerencsém lesz, a tél álló banán hozta meg hozzá a kedvemet. De ezt a Másik kert ágyásaiban teszem majd. 
A másik, Washingtonia Filifera:

Utóbbi nem tél álló, de nagyon szép dézsában. 
Mindkét pálmából van már 1-1 tő. A Trachy nagyon szép volt tavaly, remélem idén csak fokozza ezt. A washingtónia még csak bébi, bár már jó néhány éves, nem tudom, hogy mindenhol lassan nő-e, vagy csak engem örvendeztet meg ezzel de nagyon lassú. Egy szezon alatt, egy maximum két levelet nevel, de ezek sem óriási méretűek, kb mindig egyforma új levelet hoz. Anno az egyetem egyik üvegházából mentettem ki, mert az eredeti gazdája nem gondozta, nem foglalkozott vele, hónapok óta locsolás nélkül szenvedett, átültettem, és engedéllyel hazahozhattam, voltak testvérei, de őket már akkor nem lehetett megmenteni, totál kiszáradtak. 

Csodatölcsért  mindig is szerettem volna, meglátjuk kikelnek-e, néhány marad itthon, néhány költözik a Másik kertbe. Nem emlékszem milyen színű növényekről szedtem a magot, de valószínű, hogy mind színes, nem fehérek, mert csak a színesek tetszenek igazán.

Kaptam tavaly 3 szem édesburgonyát, vagy más néven batátát. Nagyon szép dézsa növények, főleg kaspóba, de még inkább függő kosárba ajánlottak. Két zöld levelű, és egy lila levelű lesz. Nagyon érdekes növény. A szulákfélék családjába tartozik, a virágai is szépek, díszesek, de valójában a levelei azok, amik díszítenek. A zöld színűek valójában már-már lime színűek, míg a lilák nagyon mély lilák. Könnyen csíráznak, 6 hét után érdemes a csíranövényeket letörni a gumóról, és vízben tovább gyökereztetni, és ezeket elültetni, - legalább is a net szerint.  Több módszer is van a neten, ha mind a három kihajtott, ki fogom próbálni az összes módszert, ősszel, pedig összehasonlítást végzünk majd!



Remélem hasonlóan szép lesz, mint az anyatövek apa tesójánál. 

Hát íme, várjuk, hogy mindenki elkezdjen növekedni. 



 Még picit fonnyadtak a gumók, de most mikor írom eme bejegyzést máris sokkal simábbak, elkezdték megszívni magukat vízzel.


Talán a rendszeres olvasók emlékeznek, ősszel a kapu melletti aranyág bokor alá elültettem 50 krókusz hagymát. Ma megnéztem őket, és örömmel látom, hogy mindenki bősze növöget, szép vastag dárdácskák törték át a földet.  Köztük szépen kihajtottak a hóvirágok, akiket  az előkertből ültettünk át ide, hogy mikor nyílnak szem előtt legyenek. Kevesen vannak. Sokszor olvasom, látom a tv-s kertészeti műsorokban, hogy hatalmas zsombékokat növeszt, nem győzik szétosztani a töveket. Nos nálam évről -évre kb ugyanannyi virág van, mindössze 5-10 csengettyű. Ezen ősszel változtatnék, és szeretnék rendelni még néhány hagymát. 

Máris rengeteg tervem van, a mai "kertelést", már napokkal ezelőtt megelőzte egy nagy tavaszi katalógus átlapozás, és a teendők összeírása. Nem lett kicsi a listám, talán idővel bővül még, vagy 1-2 tételt kihúzok majd, de ez  most 46 tételt tartalmaz. Idén sem fogok unatkozni, és  visszanézve a blogot tavaly olyan kevés szép, színes fotót csináltam, idén erre majd nagyon ügyelek, hogy ne maradjak le 1-1 virágzáskor, vagy ne felhős időben fotózzak, mert visszanézve tavalyra  a képeim nem voltak olyan szépek, mint mondjuk az előző években. Kitartás már csak 25 nap és meteorológiailag tavaszt írunk... ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése