Tegnap is ma is szép napos idő volt, bár elég szeles, hűvös, mégis arra csábított az idő, hogy ha nem is sokat, de kicsit kimozduljak a kertbe. Tegnap megmetszettem a bokor, - és tearózsákat. Szép lett az ágyás, már csak a nagyot kell rendbe tennem, de az Edennel kell kezdenünk valamit idén, mert túl nagy, és a támasztéka meg túl gyenge, és eléggé megdőlt. nem tudom hogy lehetne utólag támasztékot varázsolni alá, mert szétbontani, visszavágni semmi esetre sem szeretném, főleg, hogy végre befutotta a klemátisz is. Valójában egy ilyen támasztékot nagyon szeretnék, de utólag már nem tudom beilleszteni.
Eden rose tavaszi metszés előtt:
Ilyen most az ágyás:
Az olasz nád tavaszra rengeteg levelet ledob, elég szemetesnek tűnik még a kert tőle, de nem akarom még felgereblyézni az ágyásról, mert még takar, véd. Mondanak néhány napra még reggel talaj menti fagyokat, szeretném ha ennyi védelem maradna még a tavaszi hagymásokon, mert nagyon belendültek.
A tavalyi összeültetés igen jól sikerült. A lila léggömbhagyma és a narancssárga tulipán nagyon jó páros volt, idén a hagyma levelét hamarabb levágom, hogy ne zavarja az összképet. Már ekkorák:
Tavaly ilyenek voltak külön-külön:
A többi hagymásom is szépen hajt:
Ezek itt bébi tulipánok sorba ültetve a rózsák tövében tulipán -iskolában. Tavaly mikor felszedtem a hagymákat rengeteg fiók-hagymát találtam, ezek még túl picik a virágzáshoz, tehát idén nem is várok virágot rajtuk, talán jövőre már 1-2 eléri azt a nagyságot. De lehet kell két év is mire kivirágoznak.
Az emelt ágyásom idén átalakul zöldségeskertté. Középre kerül egy obeliszk, amire koktélparadicsomot szeretnék futtatni. kezdeti terveim között szerepelt, hogy magról nevelek pár tövet, de aztán úgy döntötte tavasszal kés palántákat veszek inkább. Szeretnék hagyományos pirosat, és körte alakú sárgát. Utóbbi nagy kedvencem. A most itt található két tő zsálya elköltözik máshova. A mocsári hibiszkusz lehet már ki sem hajt. A zsályák olyan erőszakosak voltak, hogy szinte teljesen elnyomták, ha kihajt, átkerül a Másik kertbe. A jácintok is költöznek, a Másik kertbe, ez pedig csak zöldségágyás lesz. :D
Terveim közt szerepel a tó partjának újabb átalakítása, illetve sok növényem van az előkertbe ami a banántól már abszolút nem látszik, ezért tervezem, hogy néhány tő ideköltözik a tó partjára. Régen, 2010 táján a part olyan szép volt a sok virágos növénnyel, ezt szeretném újra.
A hátsó kertbe nehéz lejutni. Az elmúlt hetek nyomán a talajvíz magasan áll, és nehezen szívódik fel a nedvesség, ráadásul néhány naponként újabb "áldás" érkezik. Nem jutottam még el az almafáig sem, mert nagyon süllyed a talaj, pedig a metszést már kezdhetném.
A szilfa mögött a helyzet még rosszabb, itt van egy mélyedés. Remélem a som nem sérül ebben a mocsárban. A kép bal széléről lemaradt olasz nád és bambusz biztos nem mond nemet a sok vízre, nedves talajra, amint kicsit elkezd melegedni az idő.
Az aranyfa alatt néhány napon belül szép színkavalkád alakul ki, amint a krókuszok itt is virágba borulnak. Sajnos a rács kerítést nem lehet elbontani, mert a kutyák rögtön letaposnák a kis törékeny virágokat. Ősszel jön még egy csapat krókusz és hóvirág, talán 1-2 tavaszi ciklámen gumó, és mulcsozni is szeretném a talajt a bokor alatt.
Tavaly került néhány nárcisz az előkertbe, de idén felszedem őket, és átköltöznek ők is a Másik kertbe.
A sásliliomok már 10 cm magasak.
A Hosta még szunyókál, de a liliom már szépen kihajtott. Nem tudom a pontos nevét ennek a fajtának, kihajt tavasszal, aztán minden levele elszárad, és végül augusztus körül előtörnek a virágok a földből.
Nem minden kankalinom maradt meg a tél végére. Valójában inkább a tavalyi forró nyarat nem bírták, túlságosan kiszáradt a talaj alattunk néhányszor. De van pár túlélő, ők már szépen hajtanak:
Ez a Heuchera költözik a tó partjára. Tőosztom, mert sok tövem van már, és a zöld testvérével együtt új helyre kerülnek.
A tavasz már nagyon közel van, jó volt kint lenni picit.
Néhány szó a benti magcsíráztatásról. Eltelt kb másfél hét, még semmi sem történt, a föld folyamatosan nedves. Talán nem is hajtanak ki, bár számítottam rá, mert nem friss magokról van szó. A pálmák magja amúgy is kemények, lehet több hét is lesz mire kihajtanak.
Az édesburgonyámnak mára kb így kéne kinézni:
Nos, aki visszanézi az előző postot láthatja, hogy milyen volt az vízbeáztatás első napján. Na az most is pont ezt látná. Semmi sem történt, sem 1 szál gyökér sem egy meginduló csíra. Ezekből már nem lesz dísznövény idén. Talán ha az anyanövény kihajtott kaphatok majd róla néhány hajtást. Kár érte, mert egyébként nagyon mutatós más növényekkel összeültetve (is).
De nem mondtam le a magról nevelésről. Rendeltem a netről néhány csomag virágmagot. A legjobban a kétféle szagosbükkönyt várom, de jön még díszdohány és büdöske és díszpipacs színkeverék.
Nem neveltem még szagosbükkönyt, de olyan sok szép fotót láttam róla, és legendákat hallottam az illatáról. Ha megérkeztek idén itthon is kipróbálom a wc- gurigás magvetést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése