2012. nov. 17.

Szezonzárás 2012

Azt hiszem ez lesz az idei utolsó élmény beszámoló poszt. Most nem lesznek képek a folyamatokról. A kertet összepakoltuk. A kerti bútorokat beköltöztettük a téli szállásukra. Minden növényt bevittünk a telelőbe. Nap közben még jobb lenne nekik kint, de ha meg jön a fagy  nem kell majd rohanni, és az utolsó percben cipekedni. Kiürült a kert, nagyon csupasz. A fák is ledobták leveleik nagy részét. Még annyi dolgom van, hogy a füveket összekötöm. Illetve a banán takarását teljesen befejezem, és a keretet feltöltöm a faforgáccsal. Hát ez maradt idénre...Kicsit rossz lesz  a sok zöld nélkül, de őszintén szólva már vártam is, -idén először- ezt az időt, amikor az édes semmittevéssel tölthetem szabadnapjaim... na majd márciusban már nem bírok magammal, de addig is jó lesz pihenni, és persze rengeteg tervem van amikről már beszámoltam idén...

2012. nov. 1.

Amire nem számítottam....

A történet még szerdán kezdődött.  Szabadnapos voltam, nem esett az eső, gyönyörű napos idő volt, és ez arra csábított, hogy egész nap a kertben legyek. Tudtam mennyi tervem van  a jövőt illetően, ezért már nagyon sürgető volt elkezdeni az átalakításokat.
Nagy tervem volt, hogy a kertben mindenfelé található rózsákat összeköltöztetem. A teraszról, és a ház és melléképület közötti pihenőhelyről is látható ágyást szerettem volna meghosszabbítani, és így is tettem.  Anya segítségével 3-3,5 méterrel meghosszabbítottam az ágyást. Annyiban segített, hogy a leendő ágyás helyéről segített felszedni a gyepszőnyeget. Én ástam, ő pedíg feltekerte a "szőnyeget". Nagyon jól sikerült felszedni a gyepet, még soha ilyen jól nem sikerült, ezt később fel is használtuk, de erről a végén. Miután felszedtem az összes rózsát  mindegyiket a leendő helyére tettem, kicsit variáltam, de megszületett a kész terv, már csak el kellett ültetnem őket. Így is lett. Az ágyást sikerült lefotóznom, de már ment le a nap mire eddig eljutottam, nem sokat mutatnak a fotók, de azért megmutatom. Most szimmetrikus elrendezésben van 10 tő egymás mellett. A két szélén 2-2 bokor, 1-1 futó - kúszó, illetve középen 4 tő bokor.
 Tehát ez a 4 tő került át ide,- az utcáról, illetve a régi kis rózsaágyásból.  A La Passionata -aki az utcáról költözött be- hát elég sárgás, meglátszik, hogy "kint" kicsit sanyarúbb sorsa volt mint a bentieknek. Jövőre kap egy szép obeliszket, most átmenetileg  csak 1 karó áll mellette.
 A régiek:

  Egy kép szemből, jövőre ha megerősödnek május-júniusban itt valami  szemet gyönyörködtető látvány lesz!! Képről elég üres az ágyás, de élőben egyébként most is nagyon jól mutat.
 És egy kép a régi ágyás végéről. Nekem tetszik. :)

Na és akkor a "gyepszőnyegek" sorsa :
A felszedett növények helye ép csak meglátszik még,  tavasszal ezek a pici rések is eltűnnek, és jövő ilyenkor már semmi sem emlékeztetni az egykori  növényekre.

A régi cseresznyefa  helyére ( ami sosem hajtott ki, miután elültettük ősszel, vagy 8 éve) akkoriban ledugdostam pár hagymást. Tulipánokat, nárciszokat. Sajnos a tulipánok mind odalettek, pedíg csodaszépek voltak közöttük. De a nárciszok évről -évre kihajtanak. Felszedtem őket. Megdöbbentett, hogy az akkor 30-35 hagyma helyén most 200 -t találtam!! -rengeteget. Átköltöznek  a rózsaágyásba, mert ott is van sok nárciszom, de az új rész még üres, és ott amúgy is sokkal jobban szem előtt vannak, mint hátul, ahol senki sem látja őket. Neki is csak a "hűlt" helye látszik.
A La Passionata helyére -az utcára- kiültettem egy tő elefántfüvet amit a némettől kaptam tavasszal. És megbeszéltük, hogy jövőre kell még kb 10 méter gumicső, hogy az utcán  is kényelmesen meg tudjak locsolni.  :)

Ez így nem tűnik túl nagy melónak, de az egész napom ráment, mire mindent felszedtem, átültettem. A nárciszokra holnap kerül sor, 1 csomag tulipánnal együtt. Amire azonban nem számítottam az csak ma reggel fogadott amikor felkeltem. Olyan izomlázam van, hogy alig tudok menni. :) Be kell valljam, mivel nem sikerült a szakmámba elhelyezkedni, nem vagyok hozzászokva az efféle egész napos ásás-hajlongáshoz, mert az utóbbi időben itthon sem kellett efféle nagy  dolgokat csinálni.