2011. jan. 16.

Kerttervek 2011

Tavaly is írtam tervezetet az évre, idén is megteszem. Igaz nem mindent sikerültmegvalósítani, vagy nem pont úgy ahogy elterveztem.

1, Folyamatosan nyírom a sövénykaput, aminek az átjárója kap egy szép  vas kiskaput. Az alábbi linken egyébként majd látni lehet 2 féle kiskaput is (találtam egy nagyon szuper áruházat, aminek a közelben van egy lerakata.  Be is linkelem a kapus linket, de érdemes az egész oldalt végignézni, sok kis apróság van.  http://www.agrosol.hu/kerteszeti-kiegeszitok/kerteszeti-termekek/novenyfuttato-ivek-obeliszkek/

2, Idén az ablakokba, a kerti kútra,  rózsaszín állómuskátlit szeretnék, illetve egy különálló nagy edénybe fehéret.

3, Tavaly azt írtam sok-sok záőporvirág lesz, na abból nem lett semmi, ezért idén ebből szeretnék ismét jó pár tövet.

4, A fák tövét már biztos nem fogom bevetni büdöskével, -akármilyen szép is volt az elmúlt pár évben, igaz tavaly ez is kimaradt,- mert tudom, hogy a kutya le fogja pisilni, és ki fog égni.

5, Mindenképp helyre kell hoznom a füvet. Még nemtudom hogy oldom meg, hogy a frissen vetett füvet zazi ne tapossa ki, de majd valamit kitalálok.

6, Kivételesen van pár szabad ablakpárkány, ezért február végén elkezdem elvetni és előnevelni az egynyáriakat. Rengeteg magom van tavalyról.

7, Sok képet ettem fel a gyűszűvirágról. Nagyon tetszett, nemtudom idén meglesz-e még? De az a sejtésem, hogy  már nem. Magról sem kelt ki magától sem, és  az sem, amit én vetettem el. Mindenképp  szeretnék venni pár palántát, még ha azok  nem is fognak virágozni idén!

8, Az árnyékkertet nem nagyobbítom meg. Annyira a kutyus útvonalában van, hogy  biztos bagyok benne, hogy  le fogja taposna a frissen átültetett növényeket.

9, Mindíg megfogadom, hogy a növényeimet rendszeresen tápoldatozom. Aztán sosincs belőle semmi, de idén tényleg így lesz!

Talán ennyi, ami megvalósítható. Nagy tervek nincsenek. Csak a tél kegyelmezzen meg az érzékeny  növényeimnek ( gondolok itt a télálló banánra, a tavaly vásárolt gímpáfrányra) - más  kívánságom nincs is.

Zárásként egy inspiráló kép (kedvenc stílusom -cottage garden)!

2011. jan. 13.

Gyógyír színhiányra!

Az egyik képen van 1 fekete kakukktojás! Ki találja meg?? :-D

Klematiszok


Rózsák


Évelők


Tó és halak



2011. jan. 12.

Kárfelmérés

Most, hogy elolvadt a hó, felmértem a károkat a kertben. Sajnos borzasztó a fű állapota. :( :(
Mi voltunk a hibásak, mert  1 ösvényen hordtuk fel a fát a fáskamróból,  és ott a füvet teljesen kitapostuk! :(

Mindenképp  építünk 1 járdát  idén, és a kertet is fel kell töltenünk, mert a szomszédainktól  ide folyik minden víz, mióta ők is feltöltötték az udvaraikat, csakhogy magasabbra mint a miénk!
Valószínűleg idén nem fog virágozni a hortenziám, mert drága Zazikám ( a kuytusom) pont ott szokta  íjesztgetni a verebeket, és letörte az ágak végét!

Azért vannak jó dolgok is. A tavam környéke még ilyenkor is szép, annak ellenére, hogy össze vannak kötve a díszfüvek.
Beindultak a növények is ebben a bolond időjárásban! Ami nem feltétetlenül jó, mert  hamarosan ismét lehűlés lesz.
A klematis ( H.F.Young ) máris elkezdett hajtani.

Virágzik a hóvirág!


Sajnos a tavalyi kertszezon nem volt a kert fénypontja. Sok szép virágom volt, de a kertet elhanyagoltam kicsit. Be kell valljam, nem tudtam annyi felé szakadni, mint kellett volna. Nyári gyakorlatra jártam,  kutyáztam, -hisz pici volt még akkor, és a német kertjét is csináltam, de ezt a kertet idén már nem vállalom el, mert arra sem tudtam 100%-ig odafigyelni,  és az enyémre sem. Inkább a saját kertemet csinosítgatom, hisz ez az amit nap mint nap látok, és itt töltöm minden szabadidőm, és még talán pihenni is lesz időm!

2011. jan. 4.

Orchidea

Ismét virégba borult a dendrobium orchidea és a phalaenopsis orchidea hibridizációjával létrejött növénykém. Ilyen szép még sosem volt, mert mindíg csak 1 virágszár volt rajta. Idén másodjára virágzik, és most 2 virágszárat is nevelt. A látvány magáért beszél. Remélem még 1-2 hónapot kibír, és addira az összes többi orchideám is virágba borul. Egy rózsaszín már el is kezdte, de a két sárga is hamarosan bontogatja szirmait. A fehér majd csak tavasszal fog virágozni újbúl, nemrég virágzott el, kb 6 hónap után!!! Most új helyen van, ny-i fekvésű ablakban, és szépen elkezdett hajtani egy új levelet. Tavasszal a nem virágzókat át fogom ültetni.
Íme  tehát a csoda.

Téli dekorációval a párkányon....