2014. nov. 7.

Bővülünk

Már megint. Nem terveztem, hogy újabb lakók érkeznek.
Kibővítettem a rózsakertet. 2 tő költözött át hozzám a Másik kertből, ahol nem tudtunk velük mit kezdeni, mikor át kellett alakítani / fel kellett számolni egy ágyást. És tessék újabb 2 méterrel bővült az ágyás.



Az egyik rózsatő a már ismert, és általam is tartott Béke rózsa, és 1 ismeretlen, de hasonló habitusú, nagyon illatos,  nagyfejű rózsaszín.

És ha már bővül a kert épp kapóra jön, hogy vettem vagy 2 hete 3 csomag virághagymát, amiből a tulipánt, és a díszhagymát nem tudtam hova ültetni azért is nem lettek eltéve eddig, na de ma ezt is pótoltam, így a koncepció a teljes ágyáson végigvonul. Sőt 15 nárciszhagymát is kaptam, amit a már szokásos módon a rózsák mögé ültettem el, és tavasszal, mikor visszavágom a rózsákat pont szépen tudnak érvényesülni.

Rég nincs már krókusz a kertben, ezt is pótoltam.