2018. aug. 7.

2018 nyár

Sziasztok!


Rögtön egy képpel nyitok, dübörög a nyár ezerrel. A leanderek épp a csúcson vannak, Ezt a fajtát biztos mindenki ismeri, nagy rózsaszín virágai vannak, néha cirmosak is a szirmok, máskor csak rózsaszínek. De az illata...  vaníliás, telt, messziről érezni. Nálunk a teraszon vannak, ő egyik fehér társa, de a fehér nem olyan látványos,  sok virágja van, de a szárak olyan gyengék, hogy minden virágfej lóg rajta.
Ha már terasz, lassan ki kell tennem a megtelt táblát, mert ahhoz képest hogy nem veszek idén semmit sem, fullon van a teraszunk. De olyan jó kimenni és kiülni a sok virág közzé.


A fikusz  annyira élvezi a nyarat, minden évben olyan sokat nő, és szépen bedúsul, amit sajnos télen fokozatosan elveszt, de  alig pár hónap a kertben és azonnal magához tér.  A muskátlik tavalyiak, első teleltetésem, nagyon szépen átteleltek.
A bejárati ajtó másik felén is van egy nagy csoport,  majomfa, yucca, banán és piros virágú leander. Utóbbi első saját gyökereztetés, napokon belül nyitja első saját virágait. A képen nincs rajta, de itt kapott helyett a  debreceni lakásomból hazaköltöztetett, rehabilitációra szoruló tarka levelű fikuszom. Kb 3 hete van otthon, hihetetlen milyen sok új levelet hozott a teraszon, a kellő fény és víz hatására. Szintén új szerzemény, mert kihagyhatatlan ajánlat volt. 399 .-ft-ért a Lidlben, cserepes babér. Nagyon szeretem az illatát, - az ízét is- még ő is hiányzik a képről. 



A képek kicsit korábban készültek, itt még csak készültek a leanderek, mellettük yucca és metélőhagyma.

A tavirózsák idén úgy döntöttek, nem tudnak már terjeszkedni széltében, akkor megindulnak felfelé, emeleteket hozva létre.




Hátul nagyon szépen virágzik a dísz köles.  Mellette belóg a képbe a díszbab.





Rózsaszezon újratöltve, -Eden Rose

Az Eden lábánál szőnyeget alkot a gyűszűvirág. Idén még nem virágzik, de jövőre... Csodaszép lesz. A tavalyi virágzó idén újra virágzott, már el is szórta a magokat, ki is keltek, - így lesz még több tövem, hogy szétültessem őket ősszel.


Telefonos kép, nem is adja vissza milyen sok virág volt/ van a hibiszkusz sövényen az utcán.  De talán az idei a csúcs mióta megvan. Kb 60 cm-t nőtt is idén, minden évben elég erősen visszametszem, ennek ellenére olyan mintha nyíratlan sövény lenne. Nagyon szeretem.


Búcsúzóul egy kaktuszvirág!


u.i.: próbálok sűrűbben írni, remélem sikerül... :D