2017. márc. 28.

Csak 1 szóra...

Nagyon szeles napokon vagyunk túl, eléggé hidegre is fordult az idő, a sok napsütés ellenére, nem is nagyon történt semmi a kertben, pedig 2 napig itthon voltam, de azért ez sem telt el kertészkedés nélkül. A gyepszellőztetés megtörtént. 


Már vagy két éve nálunk van a szerkentyű, de eddig nem használtuk. Idén azonban  már nagyon vártuk, hogy végre kipróbáljuk. Kb 1 hete már a Másik kertben használtuk, ott is nagyszerű volt az eredmény.  Most itthon jött el az idő. Nem mondom, hogy hegyekben állt a száraz fű , épp csak volt valami a gyep tetején. Odaát a Másik kertben lombseprűvel lett összeseperve, de nem volt tökéletes az eredmény, így ebből okulva itthon már a fűnyírót vettük elő. Mondanom sem kell, baromi meglepő volt, amikor pár kör után megtelt a fűgyűjtő. A fű tetején lehet nem volt túl sok a kivert fűszál, de fel lett lazítva, és a fűnyíró mindent felszippantott. Olyan tömör volt a nyesedék, alig tudtam kiszedni a fűgyűjtőből. Végül 3 nagy zsák lett. Olyan szép lett a kert, sehol egy kósza falevél, a fűszálak is mind egyformák, most nagyon tetszik. Nem beszélve róla, hogy a fű is olyan sokat zöldült, nyilván a tavaszi sarjadzás miatt is, de  az is baromi sokat jelent, hogy a régi sárga fűszálakat kiszedtük.
A munka felénél...

A végeredmény

A végeredmény képen látni némi sárgás foltokat. Azt sajnos nem szedte ki a gép, ez tarack. 
Nem tudunk vele mit kezdeni, nyáron ez is zöld, így  maradhat.Csak emiatt nem gyomirtózunk. 
Végül egy újabb éledező a kertben.... rügyezik a Júdásfa!!! :D

2017. márc. 24.

Ez történt a héten....

Szorgoskodásból az elmúlt másfél hétben sem volt hiány.
Kezdve azzal, hogy megmetszettem a loncot a kert végében.  Tavaly ez kimaradt, az élő felső "réteg" alatt, rengeteg volt az elszáradt, elhalt ág. Ezeket amennyire tudtam eltávolítottam, de a nagy nyesésben is figyeltem, nehogy fészek legyen benne, és lám..... volt is.  Így a metszést nem folytattam tovább, hogy a fészek továbbra is rejtve maradjon.  Még két hét, és a csupasz részek már nem látszódnak majd,  az újra fényhez jutó alvó rügyek szépe kihajtanak, illetve ez a folyamat már el is kezdődött.








Pár szó a banánról.
Sajnos a megérzésem helyes volt. Nagyon-nagyon elfagyott. Talán ha 20 cm-t tudtam hagyni a törzsekből. De ez még abszolút nem biztos, hogy a végleges magasság. Pár nap amíg beszáradnak a sebek. Aztán meglátjuk, hogy mit csinál. Remélem hajtani kezd, és nem csak a tövéről. Ha megnézzük a maradványokat látni, hogy a bal oldali "törzs" lapja egy nagy fehér folt, míg a jobb oldalinak csak a közepe olyan. Nem biztos, de azt hiszem ezek már a virágzatok! részei lettek volna. A törzs további részeiből,- amiket levágtam több liternyi vizet csavartam ki. Elképesztő mennyiségben tartja a vizet az áltörzs.
Most vastag rétegben beszórtam fahéjjal, ami fertőtlenítő és gombaölő hatással bír. Nappalra hagytam levegőzni, de éjszakára visszakerült a fémkeret, és a tetejére is a fa lap, eső ellen, szél ellen hideg ellen jobba védve van.





Épp virágzók:








Krókuszból sokkal kevesebb virágzik, mint tavaly, pedig mind kihajtott. Ibolya az utcán rengeteg van, az előkertben még csak bimbósak, de ott sokkal hűvösebb van, nem is beszélve a sövény és a két tuja adta árnyékról.

Ma délben a telelőből kiköltöztettem a virágokat. A kaktuszok egyenlőre a Másik kertben várják, hogy egy kicsit javuljon az idő, mert délután óta nagyon felerősödött a szél, és hirtelen olyan hideg lett.  De ők most védett helyen a teraszon levegőznek. A képeken is látni milyen jó kis helyet találtunk nekik, hisz a polikarbonát tető alatt nem égeti őket a nap, mégis nagyon világos van, a kis terasz zug pedig kellő védelmet ad nekik. Ha esetleg jönne egy enyhe fagy, éjszakára teszek rájuk egy plédet.

A Hovartia szépen kitelelt, nem nyurgult fel, mint az előző télen mikor a szobám ablakában volt. Itt most  hűvösben, de rengeteg fénnyel nem csak szépen kihúzta a telet, de még virágba is borult, illetve még csak bimbós állapotban van.

Szintén rengeteg virágbimbó van ezen a kaktuszon is.

És akkor a többiek, -ők hazaköltöztek. Leanderek a helyükön, a levélkaktuszt csak azért tettem ide, mert nem tudtam hova tenni, mármint itt lesz később is a teraszon, de sürgősségi átültetésre, és fiatalításra van szüksége.  Valami csüngő ámpolnába lenne jó tenni, de olyan súlya van, nem tudom, van-e olyan ami bírná a súlyát.


A kicsik és a nagy pálmák a borzasztó erős szél miatt egyenlőre a ház és a melléképület közötti területen a fal mentén várják az idő javulását. Ez a hely déli fekvésű, szélvédettebb, mint bárhol másutt a kertben. Nem titok, kissé féltem őket mert  utólag néztem csak meg az előrejelzést, és pont most jön némi fagyveszély. Éjszakára betakarom őket pokróccal. Sajnos az elől lévő washingtonia pálma nagyon rossz bőrben van, nem hiszem hogy kihajt. Másik veszteségem a tavaly oly szép vízipálma. A pálmától balra. A többieken látni a telet, de hamar ki fogják heverni, amint bejön az igazi jó idő. Elgondolkodtam, milyen jó lenne egy kis polikarbonát üvegház. El is kezdte kutakodni utána a neten.


Kutyamentesített övezet :D


Elkülönítve. Nem azért mert beteg. Csak mert roppant borzalmas dolog történt, miközben ma meglocsoltam. Őt ma hoztuk ki a garázsból. Az egész telet ott töltötte, egyszer sem locsoltam meg, szépen áttelelt, ahogy szokott. Ahogy locsoltam a közepéből kiugrott egy egér!!! Tudni kell rólam, hogy mindenféle állatot imádok, -halak, madarak, kutyák macskák, stb..  KIVÉVE   a rágcsálókat, mindegy hogy egér, hörcsög, degu, patkány, vagy csincsilla, tengerimalac. Nincs az a pénz, amiért egyet is megfognék. Messziről is utálom őket, nemhogy testközelből. A hideg ráz még a gondolatól is, még most e sorokat írva is. Na szóval tudtuk, hogy volt egy (nagyon remélem, nem több) egerünk a garázsba, mert valami kirágott dobozokat, megdézsmálta a madarak téli napraforgóját, és nem mellesleg az eltett virágmagok felét megette. Még 1 amarillisz hagymát is elfogyasztott! Szóval ez a "féreg" nem félve az öngyilkos művelettől, úgy döntött a legnagyobb biztonságban a kaktuszlakásban lesz. Itt nem érheti semmi. Nem is érte volna, ha ma nem öntöttem volna rá egy teljes locsolókanna vizet, megadva neki azt a mennyiséget, ami kicsit beindítja, és feléleszti a téli álomból a növényt.


Jöjjenek azonban kissé kedvesebb állatkák, akiket viszont imádok. A kerti tóba a halak nagyon feléledtek, már esznek is. A tavirózsa első levelei a napokban elérik a vízfelszínt, azt meg sem említem, hogy van egy bimbó is, talán hamarabb ér fel, mint a levelek. A víz nem épp átlátszó, még nem megy a szűrés, és az UV lámpa, de  jövőhéten azt is összerakom. Illetve lassan kezdek valamit a fonalas algával is. A tó új lakója a naphal is hamarosan megérkezik, remélem nem lesz több szaporulat a tóban. Most még azon is gondolkodnom kell, hogy a kicsiket hogyan és mivel fogjam ki, 40-50 kishal tuti van.

Hát itt tartunk most március végefelé.....

2017. márc. 16.

Fagykárok...

Ez a tél sokkal hidegebb volt a szokásosnál, és  amíg tartott is attól féltem, hogy az enyhébb telekhez szokott növényeim esetleg  nem viselik el ezt a hideget. Sajnos nem tévedtem nagyot, mert tényleg voltak néhányan akik nagyon nehezen viselték. Nálam a legnagyobb károkat a rózsakertben okozta, illetve a banánnál. 
A *Margo* nevű rózsám szenvedte el a legnagyobb fagykárokat. Konkrétan teljesen lefagytak az ágai, tőle jobbra a *La Pasionata* fagykár nélkül megúszta, míg a balra mellette álló  *Peace* is eléggé megsínylette a telet. A *Margo*-n nincsenek rügyek sem. :( Jó alaposan visszavágtam, sokkal mélyebben, mint szoktam máskor. csak reménykedem. Nagyon szeretem, ahogy a mély pink színű bimbókból finom, puha, enyhén illatos halvány rózsaszín virágok nyílnak, nem beszélve arról, hogy ő volt az, aki mindig utoljára lett tetves, ha jöttek a kis dögök.

*Margo*




*Peace* metszés előtt:


A másik nagy vesztese a télnek az  *Imperative Farah*, mindössze két ág volt menthető, de ők legalább zöldek, és vannak rajta rügyek.

A *Sunblest* szintén nagyon elfagyott, erősen vissza kellett vágnom, neki viszont vannak rügyei, ellentétben pl. a Margoval.


Nem bontottam még ki teljesen, mert még néhány éjszakára fagyot mondanak, de két hét, és teljesen kibontom a banánt.  Most csak leveszem a tetejét nappalra, éjszakára pedig visszateszem. Nagyon elfagyott szegénykém. Kb könyékig tudtam lenyúlni a takarásban, de végig nedves és puha volt, mint egy szivacs,  a képen a tavalyi legvastagabb szár, ami ősszel kb 20 cm átmérőjű volt, 3 éves, idénre már azt hittem virágot hoz. Sajnos nem, és jó ha kiheveri a téli fagyokat. Szegénykémet hányszor, de hányszor emlegettem télen, és nézegettem ki rá az ablakomon... :/ Azonban rájöttem valamire, amit csak most vettem észre. A takarás széle és a szár között kb 5 cm volt. Idén nagyobb átmérővel kell elkészítenem a keretet, és jobban védeni oldalról a szárakat.

Na persze a kertben ettől függetlenül sem áll meg az élet, folytattam a tavaszi nagytakarítást. 

Almafa előtte....

........utána
szilvafa előtte.......
.......... utána
Az előkertet teljesen kitakarítottam a rengeteg lehullott tuja levéltől. Közben találtam meg tavalyról a kis borostyánt, aki magról kelt ki, és került be a kertbe, -valami madárnak köszönhetően. -Szegénykémet már el is felejtettem majdnem. Na, pl neki semmi baja nem lett a télen.

A fáklyaliliomokat is letisztítottam, úgy döntöttem idén véglegesen a kerti tó mellé fog költözni, amire 1-2 héten belül sort kerítek majd.

Ezeken kívül már minden díszfüvet visszavágtam, de azt elfelejtettem lefotózni. 
És egy kis teraszdísz a végére. Még ősszel felszedtem a rózsakertben senyvedő snidlinget, és körbeültettem tulipánnal, és krókusszal. Az egész a hófehér krókuszokkal fog indulni hamarosan, majd a lila snidling és a sárgás tulipán egyszerre virít majd.




Most már tényleg csak 1-2 dolog van hátra a kisebb dolgokból, és persze van még néhán nagy falat. 
  • loncok metszése
  • utcai hibiszkuszsövény metszése
  • lemosópermetezés
  • díszfüvek levágása
  • almafa metszés
  • szilvafa metszés
  • rózsák metszése
  • a gyep megszellőztetése
  • utcai barkasövény elvirágzás utáni teljes megfiatalítása
  • aranyfa megfiatalítása, -egyben kerítéscsere
  • kennel térkövezése

2017. márc. 3.

Elstartolt a kertszezon.... folytatás

Még a mai nap is itthon voltam, így ebben a csodaszép időben folytattuk a kertben a tavaszi munkálatokat. Ha belegondolok, ma is "csak" néhány dolgot végeztünk el, mégis rá ment a nap nagy része.  
Délelőtt kitettük az összes kerti bútort, és a hordókat a helyükre, valamint elbontottuk a tó mögötti kennel falára feltett ponyvatakarást, ami védte a kerti bútorokat a téli csapadéktól. 

Ez után következett a kertben álló két nagy telep olasz dísznád levágása, és a szárak feldolgozása. 


A szárakat egyesével ágvágóval levágtam, majd összefogtunk 4-5 szárat és kis fejszével kb 30 cm-es darabokra vágtuk fel őket, és bezsákoltuk. Elképesztően jó begyújtós lesz belőle, mert nyáron szépen kiszárad, szuperül ég, vegyesen kerültek a zsákokba a levelek és a szárak. 16 zsák lett, már tavaly sem kell gyújtóst venni, vagy vágni, idén sem kell majd, és még maradt is a tavalyiból 3 zsák.

Azzal, hogy a rózsakert mögül, és a kert jobb hátsó sarkából kikerült az olasz nád, és lekerült a ponyva a kennelről az egész kert megnyílt. 


Kikerült a kertbe a tavaly nagyimtól kapott hortenzia is a telelőből, -már szépen hajt. Nem akartam egyből a végső helyére tenni, mert attól félek megfázik, ezért éjszakára még beteszem  a melléképületbe, nappal pedig a kennelbe teszem, itt kutyáktól védett helyen, tűző nap mentesen tud akklimatizálódni. 



A következő tennivalók vannak még hátra (többek között):
  • almafa metszés
  • szilvafa metszés
  • rózsák metszése
  • lemosópermetezés
  • díszfüvek levágása
  • a gyep megszellőztetése
  • utcai barkasövény elvirágzás utáni teljes megfiatalítása
  • aranyfa megfiatalítása, -egyben kerítéscsere
  • kennel térkövezése
Ezek csupán a nagyobb mértékű dolgok, természetesen idő közben jönnek még majd a cserepes és dézsás virágok átültetései, és egyéb tennivalók a növényekkel...