2015. dec. 28.

Utolsó simítások

Ma még tart a szabadságom, és az előrejelzéseket elnézve, mindenképp el kellet még végezni az utolsó simításokat, mielőtt beállna a fagy, ne adj' isten még a hó is esne.
Idén először nem a tó vízforgatója tartja fent a léket, hanem rendeltem egy levegőpumpát. A vízforgatóm tönkrement egyébként, de a Jézuska meglepet egy újjal, amit majd tavasszal avatunk fel ;)
Már sokszor láttam különböző fórumokon, hogy légpumpával tartanak fent léket, így időszerű volt kipróbálni. Nem mertem enélkül nekivágni a télnek, mert egyszer tél közepén elfagyott a vízforgatóm, a tó  persze befagyott, de előtte a víz fele kifolyt, a halaim 80%-a megfulladt, és tavasszal amikor kitakarítottuk a medret, elképesztő mennyiségű békát is találtunk a vízben akik szintén nem élték túl a befagyást.  Most szépen bugyborékol a víz, remélhetőleg  valóban nem fog befagyni a víz. Így képről nézve borzasztó színe van a víznek, életben nem ennyire pocsolya zöld színű. Remélem beválik a jövő évi tófelszín befedési projekt a kagylótutajokkal és a vízijácintokkal.

Körbejártam ma, és minden tavaszi hagymásom kidugta a kis fejecskéjét. Remélem jön egy kis hó, ami majd betakarja őket, mert a száraz fagy az jobban megviseli őket, mintha lenne rajtuk egy hólepel.


Tavasszal az első aki virágba borul, és ő az aki talán szünetet sem tart. A kis pipitér még most is virágzik.

Fontosnak tartottam télire megvédeni a gömbszivarfa törzsét. Talán már nem is él a fa, erre csak tavasszal kapunk választ, de nem szeretném, ha pont ez a tél vinné el. Így már biztosan nem fog szétrepedni a törzse, hisz le van árnyékolva.

Továbbá kiöntöttem az esővizet a tartályból, amit lehetett kimentetem, 1-2 locsolásra elég lesz, de így nem fog szétfagyni a tartály.
Erre az évre elfogytak a teendők, de tegnap készítettem egy jó hosszú listát jövőre. Majdnem 30 tétel van rajta, 1-1 tételben több dolog is akad. Unatkozni nem fogok, idén újra próbálok majd magról csíráztatni, eddig nem nagyon jött össze, de eltettem 1-2 koktélparadicsomot, illetve kinéztem már néhány virágos növényt, most újraolvasom néhányotok blogját  Ti hogyan is csináltátok a csíráztatást..... ;)

Boldog Új Évet!!

2015. dec. 18.

Év végi beszámoló

Év végi beszámolóm is elérkezett. Nyár végén megannyi új tervet írtam le az előző posztomban. Nem mondom, hogy minden megvalósult belőle, de nagyjából, illetve egy részét átcsoportosítottam tavaszra. 
Talán a legnagyobb munka volt kivágni a fűzfát. De elkészültünk vele. Az ágakat, gallyakat még ősszel levágtam, maga a törzs pedig most a napokban lett teljesen kivágva. Fura, hogy olyan "üres" a hátsó rész, de így jut hely az újabb növényeknek. Júdásfa van tervben, hogy az kerül oda, illetve az elefántfűből is szeretnék még egy csoportot hátra, mert most hogy megépült a kennel, nem látni annyira azt a szép díszfüvet. 



A törzs bal oldalán az elsárgult, csenevész elefántfű tulajdonképpen egy védő-sorfal. Ide került beültetésre egy bodza bokor. Nagyon szeretjük a bodza szörpöt, de olyan nehéz találni egy olyan bokrot, -ami elérhető távolságban van, nem kilométerekre - ami nem szennyezett, mert pl.  a főút mellet, vagy a vasút mellett nő.  Remélem szépen megmarad, és jól fogja magát érezni, és idővel egy szép formás bokor válik majd belőle. Az, hogy körbe szurkáltam a kis bokrot fűszálakkal, egy védelmi mechanizmus, mert tudom, hogy a kutyák rögtön felfedezik az újdonságot, és nem szerettem volna, ha a frissen ültetett növényt piszkálják. Remélem a Júdásfa is jól érzi itt majd magát, tavasszal szeretném megvenni. Másik új családtagunk egy som bokor. Szintén hátra került a szomszéd néni kerítése elé, talán kicsit közel van a kerítéshez, de praktikussági okokból lett oda ültetve ahova, mert ha van hely mögötte, akkor a kutyák tuti elszaladnak mögötte mikor fogócskáznak, és tudom, hogy letörnék az ágakat.  A fű-kordon itt is megállj a helyét, mintha itt sem lenne egyik kutya sem foglalkozik vele.






Amilyen száraz volt a nyár, annyira volt jó csapadékos az ősz, legalább is nálunk, a fű teljesen helyrejött, nagyon szép zöld, a föld is jó puha. 


Ez a kis borostyán tavaly óta szinte semmit sem nőtt, a kapu mellett az aranyfa alatt volt, ezzel szerettem volna befuttatni a rácskerítést, ami a kutyák miatt lett a bokor alá téve, mert folyton alatta játszottak, és telis-tele voltak levelekkel, ág darabokkal. Átkerült a tó partjára, meglátjuk itt mit produkál. Sok tó partján láttam már, szépen elfedték vele az esetlegesen kilátszó fóliát. Ha már borostyán, gondolkodom rajta, hogy a hátsó zöld pala elé is kellene tenni néhány tövet, hátha szépen befutná a kerítést. ezt még kigondolom tavaszig, na meg persze meglátom tudok-e gyökeres hajtást szedni a másik kertben, ott rengeteg van belőle.  Ha már a másik kert, átültettem az összes hostát, és hortenziát oda, abban a kertben virulnak ezek a növények, jó otthonuk lesz ott. 

Egyébként ősszel vettem 50 darab botanikai krókuszt. ezeket szépen elültettem az aranyfa alá, nagyon várom a tavaszt, remélem szép színpompás szőnyeg fog majd kialakulni idővel. Az a hely szerintem tökéletes lesz nekik. Tavasszal jön a sok fény, míg a bokor ki nem hajt, aztán a leveleik szépen vissza tudnak majd húzódni, anélkül, hogy megbolygatnám őket. Átkerültek ide a hóvirágok is, ezen a helyen szem előtt lesznek, nem úgy mint eddig az előkertben a nagy tuja takarásában.

A korában tervezett tó part felvirágoztatás még nem készült el. Az évelők átültetésének egy része még még hátra van. Kezdeti lépésnek majd az elefántfüvet kell ide költöztetnem, és ha az  megvan jöhetnek az íriszek, és a kasvirágok, zsályák. Csak a védett részekre tudok ültetni, mert ha a terasz felőli oldalra is teszek növényt, akkor azt a kutyák 100% hogy le fogják pisilni, hisz azt hiszik nekik lett odaültetve. :) na de így van ez, ahol kert is van, meg kutya is. :)
Tavasszal lesz némi vízcsere a tóban, de jövőre sem fogom kitisztítani az iszaptól. Megtettük eddig minden évben, de ez meg is látszott a tavirózsákon, csenevész leveleik voltak, hagyom az iszapot, abban lesz elég táplálék nekik. Viszont a bezöldült vizet nem szeretném továbbra is látni. Egy pofon egyszerű dolog segít majd, nem is értem eddig miért nem vettem víz felszíné úszó növényeket. Kagylótutaj, és vízijácint.  Mindenhol azt láttam, hogy úgy szaporodik, mint  a fene, és sokan hétről-hétre vödörszámra dobják komposztra, vagy kukába. Minél kevesebb fény jut be a vízbe annál kevesebb az alga. Bízom benne, hogy végre idén újból láthatjuk majd a halakat is, nem csak akkor amikor esznek. 

Jövőre át kell variálnom a kaktusz gyűjteményem, mert nem rég újabb tagokkal bővült a csapat. Nagymamám nővére idén úgy döntött elég volt a virágokból, nincs túl jól szegényke,  "amit visz a fagy azt viszi ami marad marad..."  Persze ezt nem hagyhattam, ezért mindjárt költözött is még 6 cserépnyi haza. Valójában mindent elhoztam volna, de megálljt kellett parancsolni magamnak, mert nem tudok még 90! tő virágot eltenni (vegyesen hibiszkuszok, pozsgások, lágyszárúak, kaktuszok). Nyáron igen, azzal semmi gond nem lenne, de a tél, az a nagy vízválasztó nálam, nem elég világos a lakás, és meleg. Nincs egy világos, de hűvös helyem. Tavasszal egyébként szeretném az összes kaktuszt és pozsgást egyforma szép kerámia tálakba átültetni. 




A jobb oldalon lévő agávém kapott egy testvért, így már két egyforma méretű, és jövőre egyforma cserépben lévő agávé díszíti majd a kerti kút felső "polcát. Alább újból muskátli lesz. Szép volt a záporvirág is, de azért mégiscsak a muskátli az igazi. 


Az idei nyáron is fantasztikusan sokat nőttek a karácsonyi kaktuszok. Nagyon szeretnek kint lenni nyáron. Jó helyet találtam nekik élvezik a magaslati levegőt a szabadban kiakasztva az eresz alatt. Már eleve úgy kerültek be, hogy telis-tele voltak bimbóval. Az eredmény magáért beszél. Igaz, hogy  most már ne virágzik, sajnos  nagyon meleg volt ahhoz, hogy hetekig tartson a bemutató, de így is megörvendeztetett minket 3 hétig a csodás bemutatójával.  Ezekkel kívánok minden olvasnak Kellemes Karácsonyt, És Boldog kertészkedésben, és virágokban gazdag Új Évet! Jövőre ugyanitt.... ;)
Tomi