2017. máj. 18.

Májusi ez + az

Újabb 10 nap telt el az előző írásom óta, és máris annyi minden történt a kertben. A kerti tó teljes pompájában. Igaz, még nincsenek tavirózsák, -bár annak is csak 1 hét híja van. Az írisz teljesen feldobja a tó szélét. Jó volna beszerezni még 1-2 félét, valami sárgát,  rózsaszínt. A díszfüvek is egészen helyre jöttek, kihajtott a japán birs is, szóval alakulunk. Hamarosan a kerti tó mellé költözik egy csapat mediterráneumot idecsempésző banán. Miután a múlt tél csúnyán helyben hagyta a az öreg tövemet, így a Lidl-ből akciósan vásároltam 3 kis tövet. De hogy jobban szem előtt legyenek, mennek a tó mellé, a tűző napsütésre, ahol terveim szerint szebbek lesznek, mint az előkertben. Bízom benne az idő engem igazol majd, és az idei tél nem lesz ilyen szélsőséges. A télálló Musa basjoo mellé kerül még egy banán, de ő nem télálló, ám mégis hatalmas lesz. A neve Ensete Ventricosum maurelii, vagyis vörös abesszin banán. A következő írásomban már a helyükön lesznek...







Elkezdték a virágzást a klemátiszok. A Solidarnosc kicsit előrébb tart, mint a H.F.Young, utóbbin még csak 3 virág van. Idén kicsit kevesebb bimbót látok rajta, viszont nagyon erősen beindult, nagyon nyomul, az Eden mellett. Ja igen, hamarosan nyílni kezd az Eden is, így nem soká jöhet a szokásos év eleji rózsás post is! :)




Díszhagyma:



A ház és a melléképület között álló kis pihenőteraszon idén egy újdonság vidítja fel ezt a kertrészt. Szép nagy talpas cserepeket kaptam tavaly, és már jó ideje a fejemben volt egy kép, mit is szeretnék majd beleültetni. Az összeállítás a következő, -a hátsó sor: saját nevelésű díszköles, még zöld, de idővel mélybordó lesz, középen: vaníliavirág,  két oldalán díszburgonya, vagyis batáta, első sorban két tő félfutó muskátli, és szintén díszburgonya. nagyon szépek ezek a díszburgonyák, futók, így egész szépen le fognak majd csüngeni.


Sajnos a fűtés csöveket még nem sikerült eltakarni. Próbálkozom hát a virágokkal takarni/ elvonni a figyelmet,  ezek kicsit magasabbra nőnek majd.



A kis emelt ágyásból nevelde lett, és a sehová sem férő növények szálláshelye.

Koktélparadicsom, már nem csak virágok vannak rajta, hanem pici kis zöld parik is! :)

Szobanövény szekció....

Kerti kutam muskátlikkal, és agavékkal.


Még váratnak magukra kicsit a futó növényeim. A díszbab a Másik kertbe megy, míg a feketeszem dézsába kerül, egy fa futtatórács mellé, és ajándék lesz néhány cserépből!



Üdeség....

Éledő hátsó kertrész. Hajt az olasznád ezerrel, hajt a bambusz, amit le kellett vágnom teljesen. Szépen alakul a vadszőlő takarás, a bodzán van 11 virág!  De sajnos nem hajt a júdásfa. Az a fránya fagyos éjszaka, minden levelét levitte, amit addig hajtott. Nem tudom mit tegyek vele, meddig gondozzam még, miközben nem sok esélyt látok a feléledésében. Talán még 1 hónap. Ha nem hajt ki addig, - kiszedem.
 
És a teraszunk, idén több virágunk van, mint tavaly, és talán sokkal szebb lesz mint az elmúlt években.  Jó kiülni ide, nézni a kertet, a halakat a tóban, vagy a rengeteg madarat ami idén az elmúlt évekhez képest sokkal több. nagy szerepe van eben a környék fáinak. Ez a falu fiatal, alig voltak ezen a részen nagy fák. Most már vannak 15-25 éves fák is, így a madarak is megtelepedtek ezen a környéken, nem csak az ófalui részen. Rengeteg a feketerigó, amit  tavaly láttam először ezen a környéken, pedig 27 éve élek itt.



Néhány dolog így a végére.

  • A Másik kert blogját  levettem a címlistából. 3 éve már, hogy nem írtam bele,  ez  a blog és a többi dolgom elég sok időmet elveszi, -persze szívesen írok, - de így a másikra már nem jut, a Másik kert továbbra is a gondozásunkban marad, néha néha lehet szóba kerül majd, és ígérem, egyszer majd újból aktiválom.
  • Új munkahelyem van,  ugyanannál a cégnél, de másik helyen, itt már több műszakban járok dolgozni. Sajnos a műszakjaim fele olyan időben van, hogy nem minden nap tudok hazajönni, és gondozni a kertet.  Voltak terveim idénre, pl letérkövezni a kennelt, ezt egyenlőre halasztom.Van, hogy 4 napig nem is jövök haza. :(  És ha sikerülne, akkor veszek egy lakást  Debrecenben. Nem tesz boldoggá, azt kell mondjam, mert nem vagyok az a panel típus, ez még odébb van,  valójában kertest szeretnék, vagy olyat aminek óriási a terasza, de a keretem mondja majd meg mit engedhetek meg. Ez kissé szomorú, mert félek, hogy ha nem vagyok mindig itt, nem lesz olyan a kert mint szeretném. Nyilván, ha sikerülne egy kertes házikót vennem, akkor a blog újult formában menne tovább. Jövő tavasszal meglátjuk, addig is persze folyamatosan jelentkezem majd, ahogy eddig is, hisz már 1 hónapja hogy az új helyemen vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése