2018. máj. 16.

Tavaszi hónapjaim

Sziasztok!

Hosszabb kihagyás után újra jelentkezem. És ott folytatom, ahol abbahagytam márciusban.
Amilyen gyorsan  jött a hideg, és a hó márciusban olyan gyorsan is fordultunk át szinte egyből a nyárba.
Féltem, hogy a márciusi fagyok kárt tesznek az akkor már igencsak előrehaladott állapotban lévő hagymásokra, mint a tulipán és a nárciszok.  Alaptalan volt a félelmem. A tulipánok csodásak voltak ( 1 fotóm sincs róluk :( ),  a nárciszokon pedig még talán soha ennyi virág nem volt.






Fura volt, hogy  hét elején fagyott, hét végén pedig banánt ültettem a kertbe, de így volt. Tavaly először szedtem fel az összes banánt, és bent teleltettem védett hűvös, de fagymentes helyen.  Bejött. Mindegyik Musa basjoo szépen kitelelt úgy, -hogy novembertől márciusig egyszer sem! locsoltam meg őket! A tavaly előtti nagyon nagy hideg elvitte az anyatövet, ami évekig a kertben telelt, csak valamikor  májusban vagy júniusban hajtott ki, őt is felszedtem ősszel, és most elég szépen fejlődik. Tavaly is a kerti tó mellett voltak, és idén is itt kaptak helyet. 
Én még ilyen szeles tavaszra nem emlékszem, mint az idei. Komolyan mondom mindig fúj a szél, szerencsétleneknek alig van 1-2 napig 1-1 ép levele, aztán jön a szél és felszakadnak. De rendületlenül növekednek, rengeteg sarjat hoztak, bízom benne, hogy őszre elérjük 2-3 méteres magasságot, tápozom őket ezerrel, és naponta locsoljuk őket, mert imádnak inni!  :)









A pálmáim is oda vannak, hogy újra a szabadban lehetnek. Óriási meglepetésemre a Trachycarpus Fortunei, életében először virágokkal is meglepett. 5 virágja van/volt, igaz négyet levágtam mert besültek, egyet hagytam mutatóba, 



A tél folyamán pár alsó levelet elkezdtek elszárítani, azt hiszem ez természetes,  kicsit megnyírtam őket.

A legnagyobbat viszont nem kellett bolygatni, ő teljesen más, mint a másik pálma, ami a legyező mellett van. Mindkettő "Főnix", de valahogy mások. Talán az egyik valódi datolya, míg a másik csak 'Canariensis'...

Az idei évben is megörvendeztetett millió virágával az írisz a tó partján. Évről évre egyre több virággal ajándékoz meg. Nagyon szeretem. Amit igazán sajnálok, hogy sajnos csak 1 - 1, 5 hétig lehet élvezni a virág pompát.





 
Fotóm nincs, de tegnap már 14 tavirózsa volt a tavon, megmutatta magát a rózsaszín is, volt még 2 sárga is, a többi fehér.  Nagyon szépen összeszedték magukat, mióta nem takarítjuk évente a tó fenekét.

És elérkeztünk a rózsakertbe ismét. Még nem épp a rózsáké a főszerep. Bár talán mára már igen, de sajnos ezen soraimat már újra a panelből írom.. :(
Az idei sztárok idén eddig kétség kívül a Klemátiszok.  Ennyi virágot még soha nem hozott a H.F. Young. Káprázatos, a levelei szinte nem is látszottak/ látszanak. A Solidarnosc is igencsak fiatal kora ellenére pompázik a rengeteg virágtól....





Látni egy barna cserepet a növény alatt.  Talán sejthető, hogy tavaly megpróbálkoztam a bujtásos szaporítással. Hihetetlen, de sikerült. Abban a cserépben növöget (és 2 virág is van rajta), az új H.F. Young nemzedék, már talán 1 hónapja leválasztva anyjáról. Kb tavaly ilyenkor lehúztam a földre egy ágat, jó magasan felkupacoltam, és "elfelejtettem", egészen április végéig. Akkor jutott eszembe, leválasztottam, és cserépbe tettem, hogy szépen megerősödjön. Most keresem az új helyét. Persze ezen felbuzdúlva már újabb ágak csücsülnek a föld alatt, de már a Solidarnosc is csatlakozott a kísérlethez. :)


Ennek a virágtömegnek viszont van egy hátulütője is. Nem gondoltam, hogy ilyen mértékben képes elnyomni a rózsát.  Most töröm a fejem, hogy  költöztessem-e el, vagy csak ne hagyjam, hogy a többi részét is ennyire elnyomja. A sok angolkertes klasszikus rózsa -klemátisz fotón sose mutatnak ilyet.... :/









Azért az Éden is elkezdett már bemutatkozni, sőt mára már talán teljes pompájában van. Nagyon bízom benne, hogy mire szombaton hazamegyek nem maradok le semmiről.  / 10 nap szabi -juppi!!/




A végére csak ömlösztve 1-2  dolog...

Az olasz nád igen későn lett idén visszavágva. Azt hittem  nem lesz ilyen sűrű, de tévedtem. Idén szebb lesz, mint tavaly, mert már sokkal több a hajtása, mint 1 évvel ezelőtt.


Kis birodalmam.....

Kertem új lakója egy Magnólia. Ő a hagyományos nagyvirágú  Magnolia x Soulangeana.  Az eredeti tervem az volt (és ki tudja talán egyszer még megvalósítom), hogy a szilfa - olasz nád közötti (almafa mögötti) területre ültetem, közelebb a szilfához, aki mellé még bangitát, virágloncot, hortenziát terveztem, és azt hogy kis íves ágyásszegéllyel lekerítem, majd felszórom az egész területet a bokrok, fák alatt mulccsal. Ha meg idősebbek a fák, bokrok, árnyékot adnak megspékelném még  árnyékliliommal, és páfránnyal.  Egyébként egy  diófa növekszik a szomszéd kertben,  egyszer talán olyan nagy lesz, hogy az is árnyékot vet majd a mi kertünkre.  Egyenlőre a terv félbeszakítva, most a kis beton gyűrűbe ültettem, Rengeteget nőtt az elmúlt 1 hónapban, bár ki kellett karózzam, mert mint írtam, hihetetlen milyen szeles az idei "tavasz", ferdén kezdett nőni.  körülötte a gaz, valójában  dísz köles, kivéve a szegfű mellettit, mert az tényleg gaz volt, - persze már kihúztam onnan. :D  Hamarosan ritkítok kicsit a kölesen.

Sose szoktam a muskátlit kiteleltetni, mert sosem olyan szép mint előző évben. De ezeket nem volt szívem kidobni, mert hatalmas tövek voltak, már akkor is mikor megkaptuk.  A többiektől elkülönítve teleltek egy nagyon hideg, de nagyon világos helyen. Mintha mi sem történt volna, pont olyanok mint mikor elraktuk télre. 

 A végére maradt a zöldséges kert. :D
Magától kikelt a koktélparadicsom, rossz helyen, de gondoltam adok neki 1 esélyt, kihúzgáltam őket, a kennel oldalába ültettem őket,  kicsit locsoltam, lesz ami lesz, idén nem akartam  koktélt, mert tavaly  nem  volt olyan mint szerettük volna, sok volt és finom, de mint egy csicseriborsó akkora.  Nagyon pici szemű.  Láss csodát mind megmaradt.   Augusztusban már talán lesz is rajta 1-2 szem. :D


Végezetül szeretnék mindenkinek kellemes időtöltést kívánni a kertjében!  Én is azon vagyok, hogy Tomi kertje hamarosan  egy új kert születéséről szóljon, de baromi nehéz (megfizethető) kertes házat találni itt Debrecenben. De keresem gőzerővel. 
Ha tehetitek látogassatok meg nyitott kerteket is. Sajnos én idén kettőről is lemaradtam, mert nagyon messze voltak tőlem, pedig de szívesen néztem volna meg őket! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése