2012. júl. 22.

Egy esős reggel

VÉGRE!!!!!! Hosszú hetek után végre újra esett az eső  több órán keresztül. Na nem szakadt, de olyan jó kis eső volt. Egy locsolással talán felért. Mikor elállt, készítettem pár fotót.  Amikor reggel felkeltem gyorsan kitoltam a teraszon lévő cserepes növényeket a fedetlen részre.


 A bougeanvillea ismét kezd virágba borulni.

A teraszon nyaraló fikusz idén megint legalább 40 cm-t növekedett, és még 2-2,5 hónapig simán maradhat is kint a teraszon. Lehet eléri "plafont", akkor kénytelen leszek visszavágni. Fura, hogy csak ő maradt ott a sarokban,- olyan üres így az egész, -a többiek ugye az esőben "tisztálkodtak", de a szél miatt nem tudtam kitenni, mert rögtön borult volna.

Nagymamámtól kaptam két cserép mocsári hibiszkusz babát, magról nevelte őket. Várom, hogy elkészüljünk a melléképület előtti kis ágyás átalakításával, amiről majd lesz 1 poszt, ha befejeztük (még el se kezdtük, de hamarosan), ők oda fognak majd költözni, egyetemben a régi rózsaszínnel, aki tavaly mesés volt, de idén... örülök, ha nem pusztul ki...

  • Pálmák.

A kisebbik főnixet át kellett ültessem, mert a régi cserépből az összes földet  kiélte, csak gyökér volt már a cserépben, először csak vissza akartam vágni a gyökereket, de aztán a teljes átültetés mellett döntöttem. Most kissé csúnyácska, de szerencsére ő is feléledt hamvaiból, hisz tavaszra elrothadt a közepe, és most kezdett el újra hajtani.

 A Trachycarpus fortunei nagyon jól érzi magát. Ontja magából az új leveleket, amik szép egészségesek, az alsókkal ellentétben akik eléggé lestrapáltak! (kösz kiskutyám... :D )
 A másik aki nagyon - nagyon jól érzi magát az a Washingtónia pálma, akit megmentettem a pusztulástól anno még a gyakorlat alatt, és végre 2 év után ő is elkezdett rendesen hajtani. ( A történet annyi, hogy a gyakszihelyemen volt az ablakban egy kis cserépben az alján 50 cm hosszan kilógó gyökérrel, senyvedett, meg volt nyúlva az az 1-2 levele ami volt. Öntözgettem, átültettem, aztán néhány hónappal később  mikor újra arra jártam, megkérdeztem, hogy ez kell-e ide egyáltalán mert hiába a korábbi erőfeszítéseim, sorra kimaradt 1-1 öntözésből. Végül  elhoztam...most nagyon hálás. Volt 1 testvére szintén ebben a dézsában még a muskátlik előtt, de róla gondoskodott Zazi az első kutyám, akkoriban ő volt kicsi...:D)

  • Második felvonás!!!!!!!!
Ismét kezd virágba borulni az Eden!




A bordó mocsári hibiszkuszom  kezdte az idei mocsári szezont, és ő is zárja majd mert az előzőekben mutatott rózsaszínen e bimbó sincs.. ( egyébként csak a fotókon tűnik rózsaszínnek, élőben erőteljesen bordó)


  • Nádak és füvek


A hátsó részre ültetett olasz nád jól érzi magát, sokat locsolom.

Ma vettem észre, hogy a tőle méteres távolságban élő törpe bambusz, aki lehet nem is törpe? egy igen erős és vastag szárat kezd hajtani. Egyenlőre hagyom, meglátom mi sül ki belőle.

Na ő a törpe bambusz, nem volt címkéje, nem tudtam mit veszek, sosem nőtt térdnél magasabbra, még az átültetés előtt sem, mert eredetileg nem itt volt. Most kíváncsian várom, hogy az az egy szára milyen lesz.

A csodás Vili-féle fű, mostanában elefántfűnek nevezem, hétről hétre szebb.

 Van egy növényem, nem tudom a nevét. Tavasszal kihajtja a leveleit, amik elszáradnak, aztán ilyenkor nyáron   egyik napról a másikra magas szárakon megjelennek rózsaszín virágai. Valami liliom.

A kerítésen szépen fut a vadszőlő.
 A turkesztáni szil egyszerűen bombaként halad a magasba. Magasabb nálam, tavasszal térdig sem ért!!!!
 Mögötte a lonc hódítja meg a szomszéd néniék kerítését.Jövőre végre kivehetem az oszlopokat amik a kutyák miatt maradtak, ezzel védtem a növényeket, ehhez voltak kötözve.

Az átalakítandó zöldséges/ virágos ágyás!  Megszabadulunk a szép szegélytől. /részletek majd később/
Amit itt mutatni akartam az az végül is, hogy kb. 2-3 hete vágtam vissza teljesen a ligeti zsályát, na mit szóltok? Ismét teljesen lila az ágyás!! Ma bekerülnek ide az üres részre a kis "burgundy" -k is.


Menta a tó partján.
  •  És elértünk ez előkertbe.
A banán is szépen hajt. Sajnos lövésem sincs, hogy miért szárad a leveleinek a széle, de ugyanez a helyzet a hortenziákkal is. Talán túl erős az UV ? Ősszel kissé megszélesítem a helyét, és rengeteg istállótrágyát szeretnék bedolgozni a földbe.

Virágok



Az első termés...

8 megjegyzés:

  1. Nálunk is ma éjjel esett, nagyon örülök neki:) Mennyi gyönyörű pálmád van, látszik, hogy lelkiismeretesen gondozod őket. Nálam a dézsások halálra lennének ítélve, ha Feri nem locsolná őket.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, nagyon szeretem őket, mert olyan mediterrán hangulatot kölcsönöznek, és tengerparti pálmafás villa helyet megteszi nekünk a pálmafák látványa is a kertben. :)
    Azért ősszel gondban vagyunk a teleltetéssel. Még szerencse, hogy van egy ismerősünk, akihez betehetjük őket télire, 4-5 kocsiforduló, mire mindent átpakolunk, tavasszal meg vissza! gondolhatod milyen mókás szokott lenni, mikor a pálmák mindenhol szúrnak a leveleikkel, karunk, arcunk nem számít..... :)

    VálaszTörlés
  3. Tomi, jól emlékszem, ogy volt gyönyörű rózsaszín méhbalzsamod? Mi lett a sorsa?

    VálaszTörlés
  4. Megvan még mindig. Most is virágzik, igaz már a fő virágzáson túl van! Vannak elszáradt virágfejek, magról is szaporítható? mert ha igen, nagyon szívesen postázok pár fejet, igaz tegnap és ma eláztak az esőben.

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Gyönyörű a bougenvillád! Szabadba is ültethető, vagy csak cserépben nőddögél?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mediterrán növény a bugi, sajnos nem lehet kiültetni. A neten csodás fotókat találni róla. Tunéziába Sidi bou Said-ban láttunk egyszer egy bougenvilleát, majdnem 20 méter magasra kúszott fel, és épp túl volt a fő virágzáson. Lélegzetelállító volt, ahogy felkúszott a hófehérre meszel falon, melyet itt-ott kobaltkék ablakok törtek meg. Az egész város fehér-kékben ragyogott. örök emlék...

      Törlés
  6. Árulnak magokat, bár gondolom fajtafüggő is a termékenységük, de ha esetleg sikerülne szedni, nagyon örülnék neki és megpróbálkoznék vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nemsoká megyek ki a kertbe, és megpróbálok szedni róla magot! Elküldöd a címed az e-mailemre? tar-tamas@t-online.hu

      Törlés