2013. máj. 6.

Majdnem volt egy zápor...

Majdnem volt ma  délután egy zápor, sőt majdnem zivatar, de szépen, -mint mindig- elment mellettünk. Megúsztuk...  (-,-)
Na de ott kezdődött a reggel, hogy rengeteg a dolog a kertben. Viszonylag korán keltem, már ami egy szabadnapon korainak tekinthető, tehát 9-kor! :) de nem sokkal később már kint is voltam teljes harci díszben, hogy felvegyem a kesztyűt a pitypanggal, mert ez a dög elborította a teljes kertet.  Sajnos ilyenkor tavasszal  2-3 hétig  folyamatosan virágzik, és hozza kezdetben kedves és aranyos sárga virágait, akikből később magas szárú, szöszölő borzadályok lesznek....
Első lépésként idén először lenyírtam a sövényt. Szigorúan csak az elejét, és az oldalait, valamint a kapu résznél a tetejét. Az alacsony részeket nem bántottam, mert idén meg kell nőnie olyan magasra mint a kapu bejáratánál meghagyott 1-1 oszlop. Ennek az oka, hogy Zazi simán, helyből beugrik rajta, és most  ahogy látszik két csodálatos fa paraván akadályozza meg ebben.

 Az alja kicsit lyukas még, de mire legközelebb nyírom addigra szépen besűrűsödik alul is. Ami viszont aggaszt az a bal szélső része, mert arra a részre mindig felugrottak, -de néha még ma is -a kutyák, és teljesen letörtek az ágak, és nem nagyon hajt szerencsétlen, remélem helyrejön.

Aztán jött a fűnyírás. Mondanom sem kell, hogy az az 1 felhő ami reggel árnyékot adott a sövénynyírás idejére már sehol sem volt, így a déli forróságban vágtam a füvet is. 28 fok volt, fogalmazzunk úgy nem fáztam... :) Látni milyen csúnya szőrös a kert a sok pitypangtól.


Ez már délután volt, szép lett a kert, és a téli leírásaim a tönkretett dolgokról, hát lehet kicsit depressziós megfogalmazások voltak, mert abszolút nem látom már olyan rossznak a dolgokat, mint amilyennek láttam télen. Jó, hát itt-ott kiment a fű, és kidöglött pár növény, de ha benézünk az utcáról minden üde, minden zöld,  itt-ott  feltűnik egy színfolt, és ha a rózsaágyás belendül egész káprázatos lesz a látvány.


 Az Edennek már csak napjai vannak, az első virág kinyílásáig. Pompás lesz idén is!!!
 A tó, és környéke...

Érdekes, hogy mióta kitakarítottuk a tavat a víz nem megy le olyan mélyre mint előtte. Lehet, hogy eltömítettük a mikrorepedést?! Mindenesetre ezen a szinten megáll, 2-3 naponta feltöltöm kútvízzel, bocsánat de a slagot el se teszem, úgyis annyira gyakran kell, ezért van ott a fotón is.  Egy hete nyírtam meg a Salixot a parton, és máris milyen nagy lombot nevelt.

A tó kövei között pár sziklakerti növény mint mindig megbízhatóan tölti ki az üres tereket.


 Ez a kedvencem a molyhos madárhúr. Nagyon megbízhatóan virágzik, szépen terjed,. Az újrafóliázás után több helyre is telepítek belőle majd a parton.


 Szép tiszta a víz, a halak 1 méter mélyen vannak. Az elmúlt napokban tettem ki azt a két aranyhalat is, akiket eddig bent tartottam akváriumban. Ők mindketten  saját tenyésztésűek. :) A szobai akváriumomban ikráztak le a szüleik, és keltettem ki őket, sok testvérükkel együtt. Ötnek sikerült felcseperedni, sajnos már csak ketten élnek közölük, de ők már 4-5 évesek. Bízom benne, hogy az új lakóhelyükön jól érzik magukat, mert  egész nap úszkáltak ide -oda az akváriumban, de mióta kikerültek, többnyire csak kajálni jönnek elő, nem nagyon bandáznak a többiekkel, pedig azok aztán meg nem állnak 1 percre sem.



Virágzik a zsálya!!!!!!! És hihetetlen tempóban növekszik a mocsári hibiszkusz is a háttérben. Már magasabb 1-1 ága, mint a zsálya, aki kb 30 cm.

 Mikor átültettem a zsályákat, akkor minden bizonnyal letört egy jókora darab a gyökeréből az egyiknek. Ma erre lettem figyelmes az egykori ágyás helyén. Kiástam, és beültettem a többi zsályához ezt a kis édest, majdnem 5 cm volt már ez a kis hajtás.! :)
Mikor beültettem lettem figyelmes ezekre a kis csíranövényekre, gondoltam kitépkedem őket, és kész, jöhet a föld megkapircsolása. A-a nem lett belőle semmi, ezek itt kérem szépen koktélparadicsom magoncok. Már sokszor írtam, hogy sosem vetek, mert úgyis itt-ott kikel, hát most kicsit várok, aztán költöznek a virágoskertből a MÁSIK KERT  egyik napos ágyásába.

A rózsakert földje olyan volt mint a beton!!! Alig tudtam feltörni a tetejét, érdekes, hogy alatta viszont nem volt száraz, hanem kellemesen nedves tapintású.

 Utolsó tulipánok.....

És végül az Olasz nád. Tavaly azt hittem ki sem hajt, de aztán mégiscsak lett belőle valami. Igaz csak 2 méter magas lett az a pár szál.
Nos, idén rendesen kihajtott, millió új szárat hozott, és már most fél méteresek a legnagyobbak. Remélem nyár közepére ismét 4-5 méter magas lesz, megfelelő hátteret adva a rózsakertnek.

Szóval mikor befejeztem minden munkát a kánikulába, a tűző napon,-  hirtelen besötétedett. Feltámadt a szél, néztem a radart, jön a vihar, meg az eső, de jó nem kell locsolni! -Mondanom sem kell 5 csepp esett, reggel kelhetek hajnalba, hogy munka előtt megöntözzek mindent....

Folyt köv.... a MÁSIK KERT  blogján is!!!!!!!

1 megjegyzés: