2013. ápr. 29.

Tótakarítás, meg miegymás

Holnap lesz 1 hete, hogy kitakarítottuk a tavat. Hát nem kis meló volt. Rettenetes állapotban volt, de azt hiszem elég jó munkát végeztünk.
Ez volt a kiindulási állapot. Rettenetesen el volt szaporodva a fonalas alga a szélén, hiába tekergettem, meg csavargattam, újra és újra kinőtt. A víz is nagyon zöld volt.  Első lépésként minden halat ki kellett fogni a tóból, -sikerült! :)






Azt találtam ki, hogy talán jó megoldás lenne, ha sterimóval mosnánk le a falait. A változás nagyon látványos.


Végül teljesen letisztítottam az oldalait. Bíztam benne, hogy a mocsok eltűnése után felfedezem azt a helyet ahol a víz elfolyik, de sajnos nem így lett, így a fóliacsere nem maradhat el.  Hát lusta voltam, mert ma vettem észre, hogy a kész állapotokról nincs is fotó, de  majd pótolom. A tervezett 10 hal helyett 25 -t tettem vissza összesen. Végül is mind az 5 nagy visszakerült, és 20 kicsi. Plusz még ketten csatlakoznak majd hamarosan az akváriumomból.
A többiek bekerültek egy akváriumba, mindenkinek lett gazdája! :)

"Májusi eső aranyat ér! " -tartja a mondás, és ez idén igaz is. Hihetetlen, hogy 3 hete még vízben állt az udvar, most pedig olyan aszály van, hogy ahol nincs fű, ott a föld cserepesre száradt ki. A nárciszaim fele nem is virágzott ki, mert a bimbók szó szerint besültek, és elszáradtak.
A tulipánok 3-4 napig bírják, aztán nekik is annyi. Pedig annyira szeretem őket, főleg a hagyományos, régi pirosakat. Végre egy pozitív dolog, hogy egyik kutya sem érdeklődik a rózsakertbe ültetett növények iránt.
A terv, hogy minden bokor közzé ültetek tulipánokat, jácintokat. Mind-mind más színű lesz, és kis csoportokba fogom őket elrendezni. Talán kicsit zsúfolt lesz, de minden apró helyet ki kell használnom, amit nem piszkálnak az ebek.
 Nekem csak 3-4  piros virágú hagymám van, nagyimnak volt ilyen rengeteg, de aztán befüvesítették a kertjükben a virágágyást, és nem szedték fel a hagymák nagy részét, így neki is csak néhány van már. Nem tudom hol lehetne beszerezni belőlük?!
 
Őket tavaly ültettem. A zacskón lévő fénykép szerint ők rózsaszínek. Közelről valóban van némi beütésük, de nem  ez volt a zacskón.Tulajdonképen tetszenek, a közeli  képeken olyanok mintha rózsák lennének.



Elkészültem az új emelt ágyással. A lefestett betongyűrűt feltöltöttem átszitált földdel, mert nem szeretném, ha a tarack itt is felütné a fejét, A hátsó felébe került a bordó mocsári hibiszkusz, elé pedig beültettem a 3 tő zsályát. Látni, hogy azokon már ott vannak a bimbók, és a mocsári is elkezdett szépen hajtani.


Az egykori ágyást már elkezdtük szétbontani.

Nos, az idei nagy lakásfelújítás elmarad. A történet elég hosszú, a bankba elnézett valamit a nő, és veszteség nélkül csak január 1-el kapjuk vissza az életbiztosítást, és mivel jó ideje gyűlt, nem akarjuk, hogy bármennyi is elvesszen, így egyenlőre minden kétséges.
A kennel megépítése is. Amit kitaláltunk, hogy megcsináljuk idén a betonozást, így a tó projektet talán már májusban meg tudom csinálni.

Meséltem múltkor az előkertbe kiültetett növényekről. Íme a fotók.

hosta & gyűszűvirág

 mindkettő virágot hoz idén

Végre átültettem a karácsonyi kaktuszokat, és ki is tettem őket. eredetileg függő cserépbe akartam őket rakni, de nem volt olyan cserepem, amire jók lettek volna az akasztók. Aztán eszembe jutott, hogy nagyobb alapból olyan cserépbe van ültetve aminek alja is van, és falra akasztható, hisz beépített lyuk van rajta! :) A másik két kis tövet egybeültettem, és felakasztottam őket a  melléképület ablaka előtti rácsra. Élőben még jól is néz ki! :) Sajnos épp csak annyi földem volt, így még mindig nincs semmi más átültetve, pedig de kéne...


A teraszon a fikuszok és leanderek élvezik a nyarat. Utóbbiak lassan nyitják első virágaikat.


A levenduladugványok némelyike nagyon biztató...

Valami lett az anyósülés kaktusszal. Talán megégett? Pedig nem éri közvetlen nap, csak napfelkeltekor. 

Annyi fotót mutatnék még, de sajnos elromlott a számítógépem, és nem érzékeli sem a bedugott fényképezőgépet, sem  pendrive-ot. Így húgom laptopjáról küldöm fel a netre a képeket, aztán úgy mentem le a saját gépemre. Nemrég volt újratelepítve, most megint szerelőhöz kellene vinni...de nincs kedvem megint gép nélkül maradni napokra....

3 megjegyzés:

  1. Tényleg gyönyörűek azok a rózsaszín tulipánok!

    Biztos szép lesz majd a tó, ilyenkor kicsit sajnálom, hogy nekem nincs már, de hát ki tudja, talán egyszer....

    VálaszTörlés
  2. Nem úgy volt, hogy a tavat felszámolod? Azért örülök, hogy mégis megmaradt. :)(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De bizony úgy volt, de úgy 4-5 posttal előbb írtam, hogy változott a terv! :)

      Törlés