2015. márc. 21.

Március

Már jó ideje szeretem volna megírni ezt a posztot, adós is vagyok  egy fotóval már napok óta.
Krisztina nézd, nálam ekkorák voltak a rügyek a Klemátiszon néhány napja:

A kert több mint felével végeztem már. Minden díszfű, dísznád levágva. A kerti tóig vagyok kész. Jövőhéten ha az időjárás engedi beüzemelem a tó szűrőjét.
A loncot idén is drasztikusan visszavágtam sövényvágóval, aztán kézi metszőollóval szépen kiigazítottam.



A kis bambuszom nem vágtam vissza idén tövig. Nagyon jó ötlet volt mellé ültetni a dísznádat, mert árnyékolta nyáron, és télen is védte valamennyire,  vannak rajta fagynyomok, de nem vészes, azok a levele amik sérültek majd lehullanak. Egyébként máris elkezdett hajtani, már látni a szép friss kis levélkezdeményeket.


Hátul a fűzfán is végeztem némi kis fazon igazítást. Jól tudjuk, hogy a fűz öntisztuló, tehát az elszáradt ágait elhullajtja, de ehhez is kell valamennyi idő, én ezt most nem vártam meg, hanem szépen lemetszettem őket. Szép halomnyi jött össze,  felaprítottuk őket, máris kész gyújtós lett belőlük, hisz szárazak voltak. Kicsit szellősebb most a fa, de nem gáz, ez a szellősség, csak pár hétig tart, mert amint kilevelesedik a fa már nem fog látszani ez.


Díszfüveimet le akartam égetni, de aztán a tavalyi módszer mellett döntöttem, csak simán levágtam őket tőben.


Hátsó rész -kész. Kezdődhet a szezon.


És végül a dísznád,  szépen lemetszettem az összes ágat, aztán kis fejszével kb 30 cm-es darabokra felcsapkodtam őket, bezsákoltuk, és felvittük a padra. Ősszel, a begyújtós időszak kezdetén lehozzuk, és remek gyújtós lesz belőle.



A tó part is megtisztult. Jövőhéten kész a kennel, aztán jöhet  a part átvariálása, illetve kiegészítése, nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz. Lehet lesz 1-2 díszfű, amit vagy ki kell vegyek, vagy le kell csapjam a felét, és máshova kell ültessem. Az utcán is van kint 1 tő elefántfű, azt is szeretném behozni valahova ide a tópartra. Illetve az előkertből szeretném előre hozni a fehér óriás íriszt, vagy egy  darabkát belőle.

  Színfolt....

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon szépek a képek és a klemátiszod is nagyon szépen rügyezik, az enyém még sehol sem tart, lehet tönkrement :(

    VálaszTörlés