2019. okt. 31.

Tavasz -nyár- ősz....

Sok hónap telt már el, hogy utoljára jelentkeztem. Munkában gazdag szezonon vagyok túl. Nem egyszerű, hogy a kert is szép legyen, a kutyák is rendbe legyenek, és pihenjek is, azon a heti két napon, amikor hazaszabadulok a panelből. Rendszerint egyik napom kutyakozmetikával és fűnyírással telik, míg a másik az apróbb dolgokkal: gazolgatás, locsolás, némi pihenés. 
Vissza kell ugranom tavaszra, onnan haladunk majd egészen az elmúlt napokig. Idén nem mutattam a hagymásokat, pedig nagyon jól sikerült a társítás. Tavaly rendeltem ősszel, pár csomaggal, mutattam is itt a blogon. Most jöjjenek maguk a virágok:













Tavasszal írtam, hogy jobb híján a kis emelt ágyásba leszúrtam 4 dugványt az izraeli muskátlimból. Mindenre számítottam, csak arra nem ami történt.  Azt hittem lesz 4 kis formás virágom. Helyette mostanra a komplett ágyást elfoglalta, talán  fél méter magasra is megnőtt, és egész nyáron ontotta a virágokat. 









Cserépben is szuperül teljesített a kúton.  Idén új földet próbáltunk ki, és baromi elégedett vagyok az eredménnyel. Eddig azt hiszem Vitaflóra földet vásároltunk, mert a faluban lévő vegyesboltban az kapható. Aztán  egy ismerősünk ment a városba, kértük hozzon 3-4 zsák földet nekünk. Véletlen prémium muskátli földet hozott az Oázis kertészetből. Az a föld egy csoda. Ilyen szép nagyok, még sosem voltak a cserepes muskátlik, és ennyi virág sem volt rajtuk folyton. Jövőre inkább újból többet költök a földre, de már csak ilyet veszek.  


(Azt halkan jegyzem meg, hogy ebbe ültettem át a leandereimet is. Óriási vastag erős szárakat hoztak, nagy fényes zöld levelekkel. Még sosem volt ilyen szép a leander nálam,  -pedig csúnya sem volt ;) )



Idén talán kevesebb fotóm van a rózsákról, de természetesen a kedvencemről az Edenről idén is sok fotó készült. 













A rózsakert sztárjai idén az első saját nevelésű  várva várt gyűszűvirágok voltak. Én 174 cm vagyok, simán  megnőttek 180 -ra is. Hetekig díszítettek, imádtam a sok kis csengőt, na meg persze a sok rovar akik szorgosan járkáltak ki-be egész nap....












Várakozásomnak megfelelően millió magot érlelt, és szépen el is szórta, így folyton lesz  a kertben ebből a szép, és eddig csak áhított növényből. 


Kis tavam idén alig látszott ki a tavirózsa levelek alól. Nyár derekára  emeleteket hozott a növény, egész kis dombocska volt már a tó közepén a levelekből. Rengeteg virággal ajándékozott meg minket a fehér és a sárga is. Idén a rózsaszín, aki mindig szigorúan csak 1-1 virágot hoz, de legalább azokat egymás után, -nos idén egyetlen egy virágja volt, ami szinte egyáltalán nem is látszott ki a levelek alól, még fotót sem tudtam csinálni, amin  valami is látszódna belőle. Azt hiszem a többiek elnyomják, nem tud kiteljesedni. 











Zsálya a tó partján, első virágzás után erősen vissza lett vágva. Újra hajtott, és mai napig folyamatosan virágzik. Nagyon hálás virág. 



A levélkaktuszon több tucat virág volt egyszerre, még soha ilyen szép nem volt. Sajnos ez  így őszre már nem mondható el róla, a nyár nagyon megviselte, sok égést látok rajta, és van egy olyan gyanúm, hogy túl is lett locsolva. De tavasszal elképesztő volt.



A tavalyi év sikerén felbuzdúlva idén is futtattam díszbabot a kennel oldalára, a tó mögött. Nagyon bevált. Szuperül takar. Első fotón  még fiatalka, de  mostanra  eltűnt a kennel körvonala. Arról nem is beszélve, hogy az indián nyár másodvirágzásra késztette. Talán az első fő virágzásnál sem volt rajta annyi virág, mint most a napokban.








 A vadszőlő idén is szépen benőtte a kerítést, takarást adva, bár nem ez az elsődleges feladata, csak szimplán szépnek találom.  Azonban tavasszal  lebontom a kerítésről, mert cseréljük a léceket. Ez most lett volna  a napokba, már  otthon várják a lécek a felrakást, de  sok családi és egyéb program miatt ezt tavaszra halasztottuk.  Fa lécek helyett dió színű fa mintás lemezt választottunk, reméljük nem megy soha olyan gyorsan tönkre, mint a fa.





Mivel egész sok csapadék volt kb a nyár feléig, az utcai mályva sövény idén kitett magáért. Hatalmasat nőtt, pedig a szokásos méretig visszavágtam. Kb 2 méteres most, és  egész nyáron ontotta a virágokat. Idén nem volt tetves sem! :D




Nyáron...


Ősszel...

A kert "mélye":




A hálaadásnapi kaktuszom minden évben úgy kerül be a kertből, hogy már ott sorakoznak a bimbók a levelek végein. Idén is. Sőt a karácsonyi kaktuszon is van idén bimbó. Évek óta megvan, néhány évente hoz 1-1 virágot, de most úgy látom  egyszerre lesz rajta több virág is.

Az idei szerzeményem a kis tarka agávé. Tavasszal 3 aprócska levele volt, szépen gyarapodott a nyáron.

Minden évben kipróbálok valami számomra még nem alkalmazott praktikát. Idén úgy döntöttem  a tulipánokkal kísérletezem. Lapos tálakat töltöttem meg apró kaviccsal, arra ment egy réteg föld, amibe belenyomkodtam a hagymákat, majd feltöltöttem őket, a kavics és a föld keverékével, és így cserepestől ástam be őket a rózsakertbe. Nem is látni hol vannak. Reményeim szerint  szépen kivirágzik tavasszal újból, és amikor majd felszedem májusban/júniusban, könnyű szerrel ki tudom szedni őket.Itt  elég sűrűn állnak a hagymák, ez tulajdonképpen az "ovi" cserép, ezek mind pici sarjhagymák.


Helytakarékosság miatt évek óta úgy teleltetem a muskátlit, hogy levágom a dugványnak valót, leszedegetem a nagy leveleket, és csak  néhányat hagyok rajta, mehet  1 vödör vízbe, 10 fokra. :D  Tavaszra van 1-2 ami kicsit megpuhul, azt levágom, vagy leselejtezem az egészet, ha olyan.  Nagyom sok sok éve csinálja így, nekünk bevált.



Csak egy hete...
és még mindenhol virágok voltak, cserepek, -egy szép nyár nyomai. Mostanra kiürült a kert. A szobanövények már kb 3 hete beköltöztek, a kevésbé érzékenyek pedig pár napja. A leanderek, és pálmák még ugyan kint vannak, ám már a téli szálláshelyükön várják, hogy majd 2-3 hét múlva beköltözzenek ők is. Az én kertem nagyjából elcsendesedett. Munkám még lesz, hisz a  falevelek hullanak folyamatosan. A füveket még össze kell kötöznöm,  szintúgy a dísznádakat. A rózsakertbe még kupacolnom kell a rózsák tövére komposztot.
Egyenlőre egyik kedvenc nyári fotómmal búcsúzom....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése