2011. ápr. 17.

Április közepe

Felhívom a figyelmet, hogy képdömping lesz! :) :)
Javában benne vagyunk a tavaszban. A nárciszok többsége már el is virágzott, de a késeiek még most vannak a csúcsponton. Talán említettem már egy korábbi postban, hogy kétszer is kaptam már különböző kertészeti csomagküldőktől ajándékba nárcisz színkeveréket. Észrevettem, hogy van kettő olyan nárciszom is, amit eddig nem vizsgáltam meg közelebbről, és most derült csak ki, hogy milyen csodásak. Az egyik egy nagyon illatos, pasztell sárga, fehér pöttyökkel a szirmain.
A másik is hasonlóan nagyon finom illatos, egy száron három sárga virágot hoz.
Egyszerűen fogalmam sincs mi történhetett a tulipánjaimmal. Összesen két tulipánom van, ami ki is virágzott. Van még ugyan ami kihajtott, de nem hozott virágot, és vannak amik ki sem hajtottak...  Tavaly dömping volt, idén meg...ááá Sajnálom őket! Az alábbi képen látható citromsárgából is, és a narancssárga 'Prinzess Irene' -ből is tucatnyi virágom volt.
Szerencsére, mint látszik azért van ami hozta a szokásos formáját. Az örmény gyöngyike most is a toppon van, és szépen virágzik a százszorszép is!

Aranyfa, aranyba öltözve!
A kerti kút egyenlőre tavaszi ruhájába öltözve. Ha megérkeznek a muskátlik fogalmam sincs hova teszem a kaktuszaimat!
A kút bal oldalán két cserépbe van az izraeli muskátlim. Azért izraeli, mert ő valóban Izraelből származik. Az egyik kedves rokonom kint él, és az anyukája hozta nekem, amikor kint volt látogatóban. Igazából a virágain látszik csak, hogy kissé másabb, mint a hagyományos. Na de most itt hajtatom őket.
Már említettem az előző postban, hogy több növényt is kiköltöztettem a melléképület ablakába, mert nagyon védett, és világos. A napokban kimentek az agávék, a citrom, és a kis hibiszkuszok!
Kissé fakók még, de majd a nyári napfény, és a tápoldatozás segít rajtuk. Van azonban egy kis dugvány hibiszkuszom, aki szinte a kezdetektől fogva fehér. Őt most ültettem át először, remélem mostmár helyrejön, de egyenlőre nagyon nem bizalomgerjesztő!
Kiköltöztettem a karácsonyi kaktuszt is! A cserepét megbabráltam, így mostmár fel is tudom lógatni. :)

Szintén átültettem még csomó növényemet. Az egyik volt közülük a nagyon kicsi, de majd idővel megerősödő, nagyon különleges színű pozsgafa, ismertebb nevén majomfa.

Valamikor régen volt nekem egy törpe banánom (Musa nana). Mindenkinek osztogattam a sarjakat, mint a cukrot, aztán egyik tél után itt maradtam  musa nélkül, mert sajnos a telelőben nem bírta ki, és elpusztult. Szerencsére, sikerült visszakérnem az unokáiból még ősszel, aztán ők szépen növekedtek idebent télen, így ők is új otthont kaptak. :) (Mellettük balra, télálló vadcitrom magoncok)

Na és akkor fussuk le a szokásos köröket! A télálló banán hihetelen sebességel hajt!
Lassan lebontom a nádkunyhót körülötte, de nem teljesen. Aziz előszeretettel jelöl meg mindent, és ez az a növény, amit a legjobban féltek. Szintén nádszövetből  marad itt egy kerítés, kb. 30 cm magasságú. Szintén szupergyorsan nő a lonc is. Már a hónaljakban hozza a kis virágait! Na persze a virágzásig még van talán 1 hónap is.
A levendula is szuper!

A gyümölcsfák is szépen hajtanak. A szilva most van teljes virágzásban. Egyenlőre még nem permeteztünk le semmit, de van itthon bordói lé, majd azzal végigmegyünk a fákon.
 Almafa, imádom a korona formáját, szerintem tök aranyos lett!
 Hát ennyi mára. Van még miről beszámolni, de azt a következő postra tartogatom! ;-)

2 megjegyzés:

  1. Kedves Tomi!

    Kérlek tegyél majd fel képet az izraeli muskátli virágjáról is majd! Nagyon kíváncsi vagyok rá!
    A hibiscus átültetéséhez ha egy tanácsot elfogadsz, átültetés után javaslom, hogy gombaölővel locsold be a frissen átültetetteket, mert én már jártam úgy, hogy az új földbe kerülés után pár nappal gombásodás által elpusztultak a növényeim. Sajnos nem tudni mi lakozik a földekben.

    Üdv:
    Pepi

    VálaszTörlés
  2. Szia Pepi!

    Mindenképp fogok majd képet készíteni a muskátliról.
    A hibiszkusszal kapcsolatba meg köszönöm a tanácsot, belocsoltam!

    VálaszTörlés