2011. máj. 2.

Május eleje

Nem lesz ebből rendszer,-ígérem, de valahogy mindig úgy jön ki a lépés, hogy a hónapok bizonyos időszakaiban jelentkezem újra. Ott hagytam abba 2 hete, hogy még nagyon sok mesélni valóm van!  Hát akkor gondolhatjátok, mennyi minden történt azóta. Kezdem a szokásos mutatni valómmal! A lonc észre sem vette, hogy kora tavasszal visszametszettem, majdnem pont úgy néz ki, mint ősszel.
Mint látszik a banán körül még mindig ott a takarás. Csak akkor bontom el, ha találok valami jó megoldást arra, hogy Aziz ne tudjon odamenni lepisilni.  Két hét alatt annyit nőtt, mint az elmúlt 2 hónap alatt összesen! Nagyon beindult, ha minden jól megy akkor idén hatalmas lesz, talán eléri a 2-3 métert is! Csak víz és tápanyag kérdése, de ezeket mind-mind bőven meg fogja kapni!
Jaj olyan büszke vagyok magamra. Berendeztem a fáskamrában egy kis kertész-sarkot. Most, hogy már van ültetőasztalom nem a földön kell négykézláb átültetni a növényeimet. Sőt, végre volt helyem  magról nevelni egynyáriakat, és évelőket. Igaz kicsit késtem a magvetéssel néhány növény esetében, de nem baj, ha csak augusztusban kezdenek virágozni.Az akvárium alatt fás dugványról próbálok szaporítani japánbirset!
A bal felső sarokban tejfölös poharakban, illetve mellett kis ültetőcserepekben a ma frissen kipikírozott Zinniák vannak.



A barna tálcán, amin nincs üveg, abban egynyári mályvarózsák  ('Balaton' fajtacsoport) keltek ki. Lyukanként 2 magot vetettem.

Ez a tálca tulajdonképp muskátli tálca, így tálcástól lehetett megvenni őket tavaly, megtartottam, hátha jó lesz valamire. És igen!!! :) Az üveglap alatt  nagyon izgalmas dolgok vannak.

Verbena bonariensis

Végre!!!! Több évnyi próbálkozás után folyamatosan kelnek a GYŰSZŰVIRÁG -ok!
Díszpipacs lesz belőlük, köszönet érte Kiskertésznek!

Külön "tálcára" vetettem el a díszdohányt. Ők még nagyon frissek, tegnapiak. Remélem minden mag kikel, mert nagyon megszerettem ezt a növényt. Tavaly csodaszépek voltak, és  a fagyokig megállás nélkül virágoztak.

Új lakóink is érkeztek. Anyák napjára megleptem anyát a kedvenc növényeivel. 4 tő sétányrózsa költözött a teraszra a cikász mellé. Mind a 4 különböző színű.

A negyedik egyszínű halvány narancssárga, de mire hazaértem vele Pestről lehullott minden virága. A Corvinuson voltam dísznövény kiállításon és vásáron az egyetemmel. Kb 1000 ft-ot költöttem, mert megfogadtam, hogy csak anyának veszek valamit, egyébként ha száz ezer Ft lett volna nálam azt is simán elverem! Majdnem elhoztam egy Abesszin banánt is, de aztán lebeszéltem magam róla! :(  :( (már nagyon bánom). Na de vissza kertbe, hisz itt is sok minden történt még. A melléképület előtti keskeny évelőágyásom egyre szebb. A főszerepet átvette a ligeti zsálya (Salvia nemorosa). Imádom!!!!
Az ágyásszegély itt-ott hiányzik. Pótolni már nem fogom a fát, mert a nyáron valamikor építkezünk, és egy beton szegélyt alakítunk ki, talán kicsit meg is szélesítem! Na de vissza a Salviára. Hamarosan nyílnak a társnövényei is, mint a margaréta, vagy a sárga kakukkmák. Itt-ott még foghíjas az ágyás, oda mennek majd az egynyári palánták, ha megerősödtek!

Szép a kála is, pedig ki szerettem volna ültetni. Hááát, ha majd levirágzott mindenképp kiültetem. Most 6 virág van rajta!

Hosta-mustra ;-)

Nemsokára elkezdjük lefesteni a  kerítéseket. A lécek barnák lesznek, mint eddig is. Hátul a palakerítést is lefestjük. Zöld lesz. Már muszáj, mert a sok évnyi kútvizes locsolás nagyon meglátszik rajta, és elég csúnyán bebarnult. Ja a fű, hát ne is mondjatok rá semmit. Találjátok ki, a kép készítése előtt hány nappal vágtam le a füvet?! 2!!! Ennyi kellett ahhoz, hogy a pitypangtól újra így nézzen ki. Amint kész lesz a kennel Aziznak bevetünk valami szert ellene, mert évről-évre rosszabb a helyzet. A festéssel egy időben megszabadulunk a kertet kettéosztó egykori kerítéstől, melynek már csak az oszlopai vannak meg. Nem az összeset szedjük ki, mert a fáskamrától balra ahol a nagy lonc van, ott egy lekerített rész lesz, ahova a tüzelőt tesszük, amíg fel nem aprítjuk. Valamint marad a jobb oldali 1 elem, mert Aziz olyan gyorsan rohan, hogy nem tud megállni, ez tulajdonképpen egy lassító akadály. A japán füvek természetesen maradnak.

Még mindig vannak ébredezők a kertben. Ilyenek a mocsári hibiszkuszok is. A bordó már hajt, a rózsaszín egyenlőre még hallgat.


Ha még nem unjátok akkor pár kép, csak úgy vegyesen......








2 megjegyzés:

  1. Szia Tomi! Vártam már, hogy jelentkezz!
    Sárgulok, hogy voltál kiállításon, én mindig csak vágyódom oda, de olyan messze vannak. Honnan szereztél Verbena bonariensis magot? Én Magyarországon még nem láttam. Remélem sikerülnek a csíranövénykéid. Még én is várom az enyémeket. Először valami gaz kelt ki, pontosabban madársóska, azt már kigyomláltam, biztos a vakondtúrásból került bele a hajtatóföldbe. Most még van pár szál csíranövény, talán szerencsém lesz, és tényleg a verbéna kelt ki. A sétányrózsák nálunk nagy kedvencek voltak, nagyon szerettük őket. Évekig költözködtek velünk, de idén télen az utolsó mohikán is kiszáradt. :(
    A zsályáid magról, vagy palántáról kerültek be az ágyásba anno? Gyönyörűek!

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Köszönöm az elismerő szavakat! Szerencsém van, mivel kertészmérnöknek tanulok az egyetem szinte minden kiállításra és vásárra szervez utat. A verbena magokat az iskolai bemutatókertben gyűjtöttem. Tavaly nyáron a szakdolgozatomhoz volt egy 27 méter hosszú, és 5 méter széles virágágyásom.Rengeteg növényt ültettünk össze. Nagyon sok verbena volt benne, és ősszel megszedtem a magjait. A zsályák szintén a suliból vannak, -kimaradtak így hozhattunk belőle haza. Nagyon pici kis palánták voltak tavaly, de már akkor is volt rajtuk 4-5 virág.

    VálaszTörlés