2011. máj. 12.

Új család költözött hozzánk

  • Már korábbi bejegyzéseimben is akartam említeni, de sosem jött ki rá a lépés, pedig mennyiszer szerepelt a lonc! Szóval még tavaly ősszel kitettem egy madárodút arra az oszlopra, ahová a loncot futtatom. Eredetileg ez az odú barázdabillegetőknek, vagy házi rozsdafarkúaknak készült. Az új kis család azonban egy széncinegepár! Már többször figyeltem fel, hogy mintha valami berepült volna az odúba. de mire odaértem sose láttam semmit! Percekig álltam "lesben" de akkor is semmi, míg nem pár napja miközben a kis magoncaimat öntöztem hangoskodásra lettem figyelmes. A kis cinkék próbálták elriasztani Azizt az odú közeléből, majd miután a kutya távozott mindketten berepültek. Azóta folyamatosan látjuk őket, a fiókáik már rég kikeltek, mert nagyon hangosak, mikor távoznak a szülők. Vajon hányan lehetnek odabenn? Izgalmas kérdés, de a választ  talán sosem tudjuk meg, mert nem szeretném őket zavarni, azzal, hogy belesek az odúba. Lefotózni őket szinte lehetetlen! Csak nagyon messziről, így a képek elég amatőrök...Nem semmi mekkora kukac van a csőrében, viszi a fiókáknak!
  • Sajnos az örömöt megtörte némi  hal-baj is. Tegnap reggelre két halam feküdt a kocsibeálló közepén. A reggel szokásosa indult, elvittem a kutyát sétálni, és anya tekert utánunk biciklivel, hogy két hal fekszik a betonon. Mivel messze voltunk mire hazaértünk azt hittem késő. Közben anya megjárta a boltot, és ott álltunk felettük, hagy vajon mi tehette, stb... Anya szerint mozgott az egyik kopoltyúja, de én nem láttam, csak azt hogy belepték szegényeket a hangyák. Elindultam egy zacskóért, hogy szegényeket eltegyem, mire visszaértem anya betette azt aminek látta mozogni a kopoltyúját, és csodák csodájára tényleg, még élt a kis drága!! Sajnáltam volna, ha meghal, mert ő itt született bent az akváriumomban. Ikra korától neveltem, sóféreglárvát keltettem nekik, és addig neveltem őket, amíg ki nem kerülhettek a tóba, illetve néhányan idebent maradtak. Felbuzdulva a sikeren, gyorsan betettem a másik halat is és még ő is élt! Mindketten megmaradtak. Később az előkertben még találtam egy hullát, de őt már nem tudtam megmenteni. :( Mondanom sem kell, az egyik legszebb halam volt ott.....
  •  Lassan  itt az első sövénynyírás ideje. Nagyon szépen sűrűsödik az új rész. Talán idén elkezdhetem az ív kialakítását is, és akkor jövőre kész lesz a boltív.
  • Azt hiszem a kert legszebb része most a tó, mondhatom, hogy majdhogynem a fénypontja a kertnek. Igaz a tavirózsák még nem nyílnak, de 3 vízitök már nyílik. Főleg a tó mellé ültetett virágok virítanak most.  Az egyik legszebb rész a Molyhos madárhúr oldala.  Nagyon szeretem, és idén már Aziz sem eszi meg! :) 
  • Nagy döntést hoztam ma. Felszámoltam a  téli takarást a banán körül, mégsem hagytam ott gátnak. Bízom benne, hogy Aziz nem pisili le, de ha mégis azonnal visszateszek oda valamit, ami ebben meggátolja. Mivel 3 oldalról védve volt, kissé megdőlt a fény felé, de hamarosan kiegyenesedik majd.
  • A lonc - klemátisz párosom idén is hozza a formáját. A lonc meseszép dús, ma már muszáj voltam kicsit visszametszeni, mert nem lehetett eljárni már hátra a szárítókötélhez. Itt -ott kikandikál belőle egy -egy klemátisz bimbó. Hamarosan nyílik mindkét szépség.
  • Szintén hamarosan nyílnak a rózsáim, a snidling, az izraeli muskátli, a levendula, a bougeanvillea. A snidling idén hatalmas lett, gondolom tetszett neki a rózsaágyásba kiszórt rózsatáp. :)
 
  • Legjobban egyébként az Eden rose nevű rózsát várom. A fenti képen középen látható. Tavaly kb 15 virágot hozott összesen, Idén már most több, mint 40 bimbó van rajta.  Csodálatos lesz!!!
  • Ha már rózsa. Egy műremek, a sétányrózsa...

  • A kerti kút ma nézett ki így utoljára, mert holnap megérkeznek a muskátlik. Tavaly pirosak voltak, idén  halványrózsaszínek lesznek. A konyhaablak párkányban pedig fehér rózsaszín cirkásak lesznek.
  • Végül pedíg 2 kép az előkert sztárjáról. Íme a csodás tűzeső. Valóban tüzes!!!!!!!!

4 megjegyzés:

  1. Te jó ég, szegény halacskák:-( még jó, hogy csak egy pusztult el.Nagyon sajnálom! Biztos valami macska lehetett, amelyik nem volt éhes.
    A kerted és a tavad gyönyörű:-)
    Gratula a madárkákhoz

    VálaszTörlés
  2. Az Eden Rose milyen fajta rózsa? Annak a virága van az oldalléceden? Ma láttam történelmi rózsákat a barkácsáruház kertészetében. Fájt értük a szívem, de Bp-en "olcsóbban" szerzek nagyobb választékból, ha egyszer eljutok oda. A klematisz-lonc párosod hogyan muzsikál? A lonc nem nyomja el az iszalagot?

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!

    Pedke köszönöm!

    Juhmeli! Az Eden rose másik neve Pierre de Ronsard. Ő egy climber rózsa. Van egy nagyon szuper oldal. A Help me find, ha oda beírod bármilyen rózsa nevét, mindent megtudhatsz róla. Az Edenről itt a leírás:

    http://www.helpmefind.com/rose/pl.php?n=1708

    Nekem majdnem minden rózsám tearózsa. Tavaly összefogtunk az indexes rózsafórumon, és rendeltünk angol rózsákat. Sajnos nekem a tél elvitte az egyiket a kettőből. Már megvan a két új postom tervezete! A következő egyébként pont a rózsákról fog szólni, illetve a másik arról a kertről, amit én tartok rendben. A régi blogon írtam is róla, de volt egy kis félreértés a tulajjal, így mikor áttelepítettem ide a cikkeket, azokat kihagytam, és töröltem.De most minden rendeben, és olyan sok változást csináltam, ráadásul pont most kezdődik a rózsaszezon náluk, és az aztán tényleg szép rózsakert. :)

    A klematisz-lonc párosom a szokásos formában. A lonc erős, de a klematisz feltalálja magát. Szépen fog virágozni hamarosan! Fent a rendszeres olvasóknál lévő kis képen klematisz van összeültetve borostyánnal! Szintén remek páros, nagyon mutatós!
    Ha visszakeresed a korábbi postjaimat, tettem fel egy külön cikket már a rózsáimról valamikor tavaly nyár végén.

    VálaszTörlés
  4. Mindent megnéztem. Köszönöm szépen. Gyönyörű lesz. Kíváncsi leszek rá, hogy lesz e kedve kúszni-mászni.
    Egy csomó fajta rózsát elolvastam, és úgy érzem, hogy még így is eléggé zsákbamacskát vásárol az ember. Arra gondolok, hogyha futórózsát szeretnék, lehet, hogy fut, de lehet, hogy bokor marad. Legalábbis mi másra gondolhatnék, ha azt írják, hogy 100-300 cm.
    Nem baj, van még pár évem rá. A helyüket már kitaláltam. Először készüljön el a támaszték, utána meg elkezdek gyűjteni rájuk. "Alagút" lenne belőlük. Minél később állok neki, annál kiforrottabb lesz a terv. Addig meg a Tiédet és Katáét (Kerti Napló) nézegetem.

    VálaszTörlés