2011. jún. 24.

Június

Hát eltelt ez a hónap is majdnem. Egy kicsit kimaradt a blogolás, főleg a  Másik kert -et hanyagoltam (persze csak blog szinten). Mentségemre szóljon vizsgaidőszak volt, illetve nekem mint végzősnek államvizsga. Kicsit dicsekszem, hisz holnaptól kezembe lesz a diplomám, és ezentúl már mint hivatalosan elismert kertészmérnök írom bejegyzéseim. :) Persze a blogon ez nem fog semmit sem változtatni,  megírom itthoni tapasztalataimat, eredményeimet, mint eddig is....
Hát kezdjük is el, mi történt így a hónap végéig?
Megvolt a sövénykapu ívének első nyírása. Olyan szépen alakul, lassan el kell kezdenem a szálak kötözését a belső ív kialakításához. A külső ívhez kartonból sablont készítettem, így mindig egyforma lesz a 2 ív, addig amíg be nem sűrűsödik és már vezeti az ollót maga a sövény. Sokkal magasabb volt egyébként a 2 "oszlop", de hogy ne csak nyúljon, hanem hogy sűrűsödjön is, ezért visszavágtam.

Az aszparáguszom szinte napról napra cm-eket nő. Olyan szépen kezd leomlani, már muszáj volt egy talpazatra tennem. Azt hiszem nyár végére a földig fog érni, és a kaspó nem is fog látszódni olyan sűrű lesz.
 

A bougenvillea itt még szép, bár már itt is sok "virágját" letépte a szél. Mára már csak 4 maradt rajta. Talán még megörvendeztet idén "virágaival" . ( Azért idézőjelesek a virágok, mert ugye azok nem a virágai, hanem a fellevelei.)
 A tóban a halak egész nap a víz felszínén úszkálnak, így minden vendégünk megcsodálhatja őket.


 Talán emlékeztek tavaly milyen magas volt a koktélparadicsomom. Nos, idén is mint minden évben magról kelt magától, én csak elkezdtem vezetni az oszlop mellett. Most úgy 50-60 cm, de már most van rajta termés. Tavaly nagyon későn kezdett el érni a termés, bár az bőséges volt. Nem is tudom hány kilót szedtünk le róla. Mikor ősszel felhúztam legalább 4 kg-t szedtünk még róla zölden, amit idebent a párkányon utóérleltünk!

Kedvenc helyem lett a rózsaágyás. Most, hogy az Eden pici szünetet tart, a többi rózsa vette át a főszerepet. De pompáznak az évelők is, mint a fáklyaliliom, vagy a levendula. (Most hogy megnézem ezen a fotón nem is nagyon virágoznak a rózsák, pedig  nyílik a többi is.:-/ ) Ja és mára kinyílt az első angol rózsám is, az Abraham Darby, de elfelejtettem lefotózni, mert épp csak rápillantottam. ( sok a dolog a holnapi diplomaosztó előtt, jön a család, sürgés-forgás, sütés-főzés,  stb...)

Ezt a rózsát nem ilyenek vettem. A fotón más volt. narancssárgának narancssárga, de nem olyan mint 1 tearózsa, sokkal inkább olyan mint 1 vadrózsa, már ami a virág formáját, és nagyságát illeti. Közben utánanéztem a HMF-en (Help Me Find) és ilyennek kell lennie. Ajánlom  az oldalt minden rózsa, és klemátisz imádónak.
 Pigalle

Sunblest

Imperative Farah

 Előző postoban említettem az Ehchinopsis kaktuszomat. Nemrég több mint 10 virág nyílt rajta. Szép volt, sajnálom, hogy csak 24 óráig tart a virágzása. De megéri várni rá!!!


A tavaszi magvetéseim eredményeként kiültettem pár növényként a végleges helyére. Ilyenek a csillagfürtök.

Az olasznád rakétaként hódítja meg a magasságot. Már kétszer magasabb nálam.

Színesedik a gömbhortenzia. Végre egy kis szín lesz a bejáratnál is!

Az előszobába készítettem egy csokrot liliomokból és borostyánból. A sárgákat kaptam egy kedves ismerősömtől, pár picurka hagyma kíséretében. Remélem jövőre a saját liliomtermésből készíthetek csokrot. A narancssárga az saját "termésű" sásliliom. :)
Mindenesetre ha megjön az őszi növénykatalógus  megnézem lehet-e rendelni ezekből a szépségekből, mert több mint 1 hetes a csokor, és még mindig  ugyanolyan szép, mint a képen, érdemesnek találom arra, hogy ültessek belőle.

3 megjegyzés:

  1. Gratulálok a diplomához, használd egészséggel!:)


    Még én is emlékszem, milyen jó dolog volt fellélegezni az utolsó vizsga után. Nem mintha izgulós fajta lettem volna (a vizsgákon legalábbis nem), de légüres térben lebegett az agyam jó néhány napig, mire rátalált az új ritmusára.

    Jó mulatást és pihenést kívánok.

    VálaszTörlés
  2. Én sem vagyok izgulós, de az államvizsgán eléggé paráztam, pedig tanultam rá rengeteget. Sorrendben voltak a tételek, így azt húztam (volna) amit szeretnék. Én voltam az utolsó, és mindenki azt húzta amit akart. Természetesen mire rám került a sor, elcsúszott a tételsor. A RÓZSÁK -at húztam. Nagyon jó volt, nem is engedték befejezni a mondanivalómat, leállítottak. :)

    VálaszTörlés
  3. Szia Tomi! Gratulálok a sikeres államvizsgához!
    Én is ültettem csillagfürtöt, ekkorkák mint a tieid, de nem merem még kiültetni, majd csak ősszel.

    VálaszTörlés