2011. szept. 26.

Ha ősz, akkor átültetés!

Megint itt az ősz! Igaz az idő csodaszép! Kertészkedésre a legoptimálisabb, azonban már több mint 1 hónapja nem volt eső, és óriási a szárazság! A kertben sok helyen teljesen ki van szikkadva a talaj. Óriási repedések vannak a gyepben! :(
Ha már itt az idő, akkor elkezdtem a kertben az átültetéseket! Már említettem, hogy a hortenziáim milyen kis csenevészek, Zazi mindig letörte az ágaikat, és be voltak szorítva a kerítés tövére.  Az árnyéki ágyásból felszedtem a két hortenziát, és áthoztam őket az előkertbe, ami ugye teljesen le van kerítve a kutya elől. Most szintén a kerítés mellett vannak, de már nincsenek beszorítva korlátok közzé. Itt sokkal szellősebb a helyük,  több fényt is kapnak.  Viszonylag közel vannak egymáshoz, de ha megerősödnek, akkor majd összenőnek, és a kétféle rózsaszín majd kiegészíti egymást. Igazából egy óriás varjúháj helyére kerültek, akit most áttettem az árnyéki ágyásba, mondhatni helyet cseréltek. A varjúhájat erősen vissza kellett metszenem, mert sajnos régebben Zazi még be tudott menni, és akkor teljesen belefetrengett, és nagyon csúnyán szétborult. A kerti tó partján álló Hosta is átkerült ide az árnyéki ágyásba. Íme képekben:

A rózsaágyásba korábban ültettem 2 tő Fáklyaliliomot. Azt hittem majd szépek lesznek ott, és azok is voltak, de nagyon megnőttek.Teljesen elnyomták a tavaly ültetett Graham Thomas rózsát. Az egyik tő a tó partra került az egykori Hosta helyére. Most sokkal jobban tetszik ott, mint a rózsák között, és jobban illik oda mint a Hosta. A másik tövet nagyinak adtam, de csak ma tudtam neki elvinni, ezért az árnyék ágyásba pihent 2 napot, mint a fentebbi képen látszik.

A rózsaágyás szellősebb lett sokkal.

Ha már rózsaágyás! Az Eden Rose egyszerűen hatalmas!!! és IMÁDOM! Az obeliszk kb. 180 cm magas! A rózsa bőven 3 méter felett jár, azt sem tudom hogy metszem vissza.... (majd rákérdezek a rózsás fórumban...) Arra gondoltam, hogy  rendelni kellene belőle még pár tövet, és szépen felfuttatni a  szomszédék kerítésére.... Szép lenne. :D

Muszáj megmutatnom, de újra virágzik a mélybordó (amit a kép nem ad vissza) Mocsári hibiszkuszom. A hajtások végén hozott megint rengeteg bimbót. Nem tudtam, hogy kétszer virágzik, és nagy meglepetés volt. Az első tegnapra nyílt ki és még legalább 50 új virág lesz rajta! Azt hittem ezek már kisebbek lesznek mint az első virágzás virágainál, de nem, ezek is hatalmasok...

A banán  megnőtt idén is, ezen a télen pedig máshogy fogom takarni majd. A lényeg viszont most nem a banán, hanem a mögötte alig látszó lonc! Ha minden jól megy jövőre a terasz oszlopai végre megkapják a díszkőburkolatot, ezért a lonc lekerül az oszlopról. Talán sikerül  átültetnem, de ha nem akkor ő megy a süllyesztőbe, de a Rouge Cardinal klematisz az marad az oszlopon.Egyébként nem tudom mi történt, - ilyen még nemvolt,- de a belső részek teljesen le/elszáradtak.  Ja és egyébként a cserepeket felnyomva kinőtt a tetőre is, így mostmár mindenképp mennie kell. Kicsit sajnálom, de a banán sem nagyon látszik már oldalról tőle..

A teraszon a hibiszkuszok minden nap nyitják virágaikat. Hol csak 1-2 virág van, de volt már 8 is nyitva egyszerre. Sajnos a  fényképező gépem most nem lesz itthon 2 hétig ezért nem tudom majd megmutatni mit is produkálnak ebben a szép késő nyári időben.

Sajnos nem sikerült jól a kép, de a Díszdohányom idén is remekel, és már az előző postban is dicsértem, és  még mindig csak csodálom. Rendíthetetlenül nyílnak hófehér virágai. Alig várom, hogy jövőre ezt ültessek minden fa töve köré. Szerintem a petúnia helyett ezerszer jobb növény, és én egy nagyon jó alternatívát látok benne. Ezt is lehet kapni piros, rózsaszín és még sárga színekben is, nemcsak fehérben. Nem sárgul el a levele, nem kopaszodik fel, nem csúnyul meg nyár végére, igaz nincs illata. Ennek ellenére csak ajánlani tudom (Nicotiana alata).
 
Amint lesz újra fényképezőgépem, fogom prezentálni az őszi teendők második felvonását is, mert hamarosan folytatom az átültetéseket, és ha minden jól megy új növény(ek)et fogok kapni. 
Tehát : Ha ősz, akkor átültetés, és növénytelepítés!  -HAMAROSAN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése