2011. szept. 4.

Telnek a (hó)napok......

Ma szabadnapos voltam, és miután átaludtam majd az egész napot  végre volt időm kicsit a blogra is ránézni, fura látni, hogy az előző post óta eltelt 1 teljes hónap, még több is kicsit. Ezért ma fotóztam , és írok egy kis beszámolót. A július hónap szuper volt, sok esővel, ám az augusztus nagyon száraz volt. A fűre sajnos nem sok időm volt, ezért  ismét elég száraz, sárgás, kiégett, de talán a jövőhéttől újra esni fog, akkor majd újraéled, és kizöldül. De a cserepes növényeim jól érezték magukat, főleg a mediterrán származásúak.  A leanderek szépen virágoztak idén is, de a száraik nagyon gyengék, alul kopaszok, ezért ősszel, mielőtt beviszem őket, erősen vissza fogom metszeni őket, jövőre pedig egy átültetéssel indítunk... A két leanderem csapatát egy harmadik, új egyed fogja gyarapítani, mert  sikerült  egy szép, erős hajtást kigyökereztetni. Szép halvány rózsaszín, szimpla virágú, a közepe sárgás..


Ugyanilyen  jó formában van a Bougeanvillea, aki idén hihetetlen nagyot nőtt, és virágáradattal ajándékozott meg, immáron most másodjára a szezonban. Ez talán minden eddiginél erősebb virágzás lesz, még most van kibontakozóban.


A banán csak hozza az új leveleit, hétről hétre kinevel egyet, sajnos  a régi levelei viszont sorra halnak el, ez az én hibám, mert nem jut neki elég tápanyag, szerves trágya kellene neki, de mostmár idén ezt  elhagyom, illetve ősszel majd kap egy jó nagy adagot, valamint tavasszal, amikor látom, hogy megindult, de persze  addig sem  marad tápanyag nélkül, hisz minden héten kap  egy kis wuxalt.

A rózsa ágyásom is szépen megvan, igaz  elkapott egy kis fekete foltosságot, de már nem védekezek ellene, szeptember van, lassan - lassan elkezd úgyis hullani a levele. Az Eden középen valami hatalmas! Nagyon szereti a wuxalt, ez a szer nálunk eddig nem volt használatos, csak hallottam róla, és most kipróbáltam, bavált!


Az utcára ültetett La Passionata már két, majdnem 3 méteres hajtást is hozott, mintha futórózsa lenne!  Egyértelműen a rózsák szeretik ezt a szert! :)


 Ma egy kis átültetéssel is elütöttem a kora esti időszakot! Átültettem a viharok által többször felborított fügekaktuszt, és a két,  2007-ben hozott két szem datolyamagból kelt pálmámat!
 Akik új helyre költöztek, és a következő szezont is már ott fogják tölteni, majd még cserépalátétet kell vennem, mert nem találtam itthon megfelelő méretűt.

Átültetés előtt, nem volt más választásom, mint a szalonnasütőben átültetni, mert itt volt mihez kötözni, és támasztani. Jelentem megúsztam a műveletet egyetlen tüske nélkül, bár nem volt egyszerű!

Átültetés után:



A kaktuszok, és agávék, aloék tövét szeretem kaviccsal dekorálni. Ez egykor akváriumban volt, még a kis kagylók is ott vannak a kavicsok között.





A datolyapálmák...



Új növényekkel gyarapodott a kert. Az augusztusi Hídivásárba vettem két cserép gyűszűvirágot. Mindössze 700 Ft volt a két cserép, és amint hazaértem rögtön két-két felé szedtem őket, és úgy ültettem el a növényeket. Már bánom, hogy nem vettem legalább 8 cseréppel, mert ilyen olcsón nemigen láttam mostanában. Ha minden igaz lesz benne fehér is, de nem számít ha  mind rózsaszín lesz.  Több helyre ültettem őket, 2-t árnyékba, kettőt napra, meglátom mit produkálnak, van ami most virágzik, de ami nem az már csak jövőre fog! (remélem)



 Az olasz nádak (Arundo donax) a kert központi szereplőivé váltak! Mindkettő csodaszép, és még mindig csak nőnek, és nőnek...




Hibiszkuszok &  c.o.





Tavalyi kedvencemet sikerült feltámasztani, így idén is van a díszdohányból.  Jövőre is vetek, de  most lesz szabad ablakpárkányom télen, így tényleg hamar nekiállok  majd a tavaszi magvetésnek, bízva abban, hogy  2-3 hónappal korábban kezd majd virágozni.



A lámpatisztító fű csúcsponton.


A rózsaágyásba az Eden rose kapott egy társat az obeliszkre. Az árnyékból odaköltöztettem a H.F. Young klemátiszomat, aki már alig élt, de most  ő is feléledt, és szépen kihajtott, még onnan is, ahol nem is számoltam rá!


Amikor tavaly a debreceni botanikus kertben voltam gyakorlaton, akkor kaptam egy icipici hajtáscsúcsot egy növényről, azt mondták tegyem kavicsos földbe, és napra. Hát mit mondjak, szerintem teljesen jó ahhoz képest, hogy 1 éve kb 1 cm-es hajtás volt! :) Most kb. 25-30 cm, és bokros, talán valami kristályvirágféle, de még nem virágzott, nem tudom van-e egyáltalán virága.



Hát itt tartunk most, az ősz kétségkívül a küszöbön van, én bízom benne, hogy kapunk némi esőt is, de  hosszú, napos ősznek örülnék a legjobban.

A koktélparadicsom idén is az oszlop tetejéig ér:


1 szomorú hír :(
A másik blogot még 1x fogom frissíteni idén, összefoglalom mi minden történt idén és tavaly, amíg én  gondoztam, aztán elbúcsúzunk attól a kerttől, mert egyszerűen nincs időm  a két kertre a munkám mellett, és egyiket le kell adjam. Ésszerű, hogy nem a sajátomat hanyagolom, de a mostani helyzet nem túl biztató. Napi 1 óra nem elég egy kert látványos fenntartásához, több időm pedig nincs rá.  Szabadnapjaim nagy részét is ott töltöttem, de ez sem elég, ezért meghoztam a döntést, mely szerint  befejezem, hisz a munkám ebben a formában nem üti  meg azt a szintet amit én is elvárnék.

Ígérem a következő postra nem kell majd  1 hónapot várni! :)

7 megjegyzés:

  1. Jó újra hallani felőled. A növényeid nagyon jól viselkednek, gondolom, mert te is jól viselkedsz velük. Szépek a kavicsok a kaktuszokon, nagyon mutatósak így. A mi egyik leanderünknek is nyissz lesz a sorsa, de nem tudom, hogy októberben, mikor beköltözik, vagy inkább tavasszal.
    És a tó?

    VálaszTörlés
  2. Én azért választom az őszt, mert így helytakarékos a téli pihentetőben!

    Köszönöm, a tó is megvan! Vasárnap szeretném kitakarítani, mert a víz egyszerűen borzalmas, teljesen bebarnult, a halakat nem is lehet látni. Ezért a vizet leszivattyúzom, és ha sikerül szerezni akkor egy felfújhatós medencében a halakat 1-2 estére elszállásolom abban. Ha nem, akkor van ismerősömnek nagy 300 l-es esővízgyűjtője, abban szállásolom el őket egy porlasztó fogja mozgatni a vizet nekik, mert elég sokan lesznek! Remélhetőleg sikerül majd kiválogatni a kárászokat a tóból, mert sajnos az is van, és őket nemszeretem. Véletlen került a tóba és évről évre nem győzöm őket szedegetni.... De "selejtezek is", egyik ismerősöm kért halakat! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagy munka lesz. Ezt minden évben meg kell csinálni, vagy csak a tó méretétől függ?

    VálaszTörlés
  4. Ha odafigyeltem volna, és időben takarítom a szűrőt, és nem bliccelem el, akkor nem kellene minden évben és idén sem, kevés volt az időm, mindennel nem tudtam foglalkozni, ez most így járt, de még a hideg beállta előtt szeretném megcsinálni, mert még vissza tud melegedni a víz, amit a fúrott kútból szoktam pótolni...

    VálaszTörlés
  5. Aha, tehát szűrő is kell. Na, nem mintha nálunk tavat terveznék, a mókusok miatt nem lehet, csak tájékozódom. Nem ide tartozik, de fúrja az oldalam a kíváncsiság, mi lett a verbéna palántákkal? Összejöttek, vagy kényeskedtek és kinyuvvadtak?

    VálaszTörlés
  6. Hát a mókuskák is előbb -utóbb megnőnek, és bármennyi "gond" is van vele, azt mondom megéri! Sosem bántam meg, hogy megástuk, mert amikor egyszerre nyílnak a tavirózsák, és a tiszta vízben ide-oda úszkálnak a szép-, színes halak, az olyan kellemes élmény!
    Dehogynem,ide tartozik az is! Sok mag kelt ki, ebből sok meg is halt, aztán sokat átpikíroztam, és csak 1 élte túl a műveletet! Ő most úgy 20 cm körül van ( cserépben), inkább alatta! Virágozni nem fog az tuti. Ugyanígy jártam az egynyári mályvákkal. Belőlük ugyan van több, de virágozni ők sem fognak, pedig ők ki vannak ültetve! :( Későn vetettem őket, ez a baj, jövőre szerencsére lesz szabad ablakpárkányom, ezért januárban már el fogom tudni kezdeni magvetéseket!

    VálaszTörlés
  7. Remélem jövőre sikerülnek, magyar kertben is akarom látni őket. Annyira tetszenek. Meg egyszer majd az enyémben is:)

    VálaszTörlés