2013. ápr. 22.

Változások napról napra ... kivételesen képek nélkül

Az elmúlt héten szinte minden napra jutott valami kis tennivaló a kertbe, így az összkép napról napra változott. Tegnap, és ma újabb változtatásokat eszközöltem, és ez holnap tovább fog bővülni.
Tegnap kiültettem a cserepes kankalinokat a kutyamentes előkertbe. Az egyik a sövény aljára került, ott majdnem olyan lesz neki, mintha egy vad angliai vidéki sövényben lakna. Az ibolyák mellé került, és hogy ne unatkozzon a sok ibolya mellett, társult mellé egy, a régi árnyékos ágyásból megmaradt páfrány. Sajnos a 4 tőből csak ő maradt meg. 
A tavaly elültetett két kék hostát is át kellett ültetnem. Na nem messze az eredeti helyüktől, csak pár centivel előrébb, mert beszorultak az átmenetikerítés és a sövény közzé, így előrehoztam őket, mert a kerítés tömör és nem látszottak volna. (A kerítés Aziz miatt kell, mert az 120-s sövényt helyből átugrotta...)
A másik primula pedig a banán mögött kis szegénybe került ibolyák, és tűzesők szomszédságába.
Ebbe a kis szegélybe ma is új lakó költözött. Történt ugyanis, hogy Debrecenbe voltam ma a barátaimmal intéztük a nyaralást, és az utunk a virágpiacon vezetett keresztül, -hozzáteszem, nem véletlenül! - és célirányosan kerestem a idős kis néniket-bácsikat, mert mindig szép növényeik vannak, és szinte ingyen adják a kis portékájukat. meg is találtam amit kerestem!!! Újra van GYŰSZŰVIRÁGom. Méghozzá két tő. Elméletileg rózsaszínek. Szép nagyok, remélem idén fognak virágozni, de ha csak jövőre az sem baj. Az egyiket beültettem a hortenziák helyére. Mikor kiástam a "holtesteket" teljesen el voltak száradva, fonnyadva. Szegénykéim 3 évnyi kínlódás után,  folyamatos ágletörés és száz átültetés után a télen elmentek. Ha egyszer lesz egy saját kertem, ahol nem lesznek kitéve ennyi hatásnak, biztosan fogok ültetni. Egyébként ma a virágpiacon nagyon szépeket láttam 700 Ft-ért, de  tudtam most erről le kell mondanom /úgyis csak átmenetileg -pár évre, vagy ki tudja  ;-)  /
Na szóval az egyik a szegély központi sztárja lett. A másik tövet, -aki igazából két tő, de nem vettem szét, mert 3 éve amit így szétszedtem nem élte túl- a sásliliomok elé ültettem.  Az ötlet csak úgy jött magától. A sásliliomok már régen átlépték a kis faszegélyt, ezekből fogok majd valamikor nyár közepén felszedni és áttelepíteni a tó mellé, ha elkészülünk a tóprojekttel.Addig is ez egy biztonságos hely, nem fogjuk lenyírni őket.
Ma kitettem a lakásból a még idebent lévő növényeket is. Talán kissé korai még ez a hibiszkuszoknak, de már nem bírtam. Szinte 2 naponta fújtam őket, mert telis- tele voltak üvegházi liszteskével. Itt repkedtek a szobámban.és persze már minden levél, cserép ragadt tőlük, még jó, hogy más nem, mert akkor még télen kitettem volna őket innen. Szóval most várom, hogy szépen leégjen minden leve a hibiszkusznak, és akkor megszabadulok a kis rohadékoktól is. Úgyis minden évben ez a program, hogy kiteszem, leég, újrahajt, és szeptembertől mint a bolond virágzik. Egyébként mind a 4-t át kell ültessem, lesz még velük teendőm....
Kikerült a fikusz is, és holnap a Benjamin fikusz is kiköltözik. Így a lakásba csak 1 orchidea marad, és 3 cserép karácsonyi kaktusz. Ebből a legnagyobb most tart karácsonyt, mert most virágzik épp, a másik kettőt meg át kell ültessem másik cserépbe, mert őket idén vettem. és még az eredet cserepükben vannak. Jó lenne a két kicsit egybeültetni igaz nem 1 színűek, mert az egyik rózsaszín  a másik halványsárga. Venni szeretnék két olyan ámpolnát, aminek akasztója is van, mert nyáron jó lenne őket kiakasztani a melléképület teraszára, ahol nem kapnak tűző napot, de sok természetes fényt igen, és persze vizet is.
Hát itt tartottunk ma.
Holnap délelőtt nekiállunk és kipucoljuk a tavat, mert olyan megint mint a borsóleves. A halas-kois projekt kilőve. Úgy döntöttem minek költsek pénzt koikra, amikor ezek itt vannak ingyen, és mivel tavasszal mindig bezöldül a tó, minden évben leengedjük, és újra feltöltjük (-aztán már zöldülési gondjaink nincsenek), ilyenkor a halakat is át tudom válogatni, szortírozni. Tehát a két nagy piros aranyhal marad, mert azok egyébként is lányok, a kisebb foltosak viszont mennek. A tavalyiakból pedig maximum 10 db-t szeretnék meghagyni meglátjuk ha holnap bekerülnek a szortírozó akváriumba hány darab lesz az ami ténylegesen visszakerül a tóba, mert elég sok szépet látok benne.  :)
Este jövök a tavi eredménnyel, és a mai ültetéseket is hozom -fotón!

1 megjegyzés:

  1. Hát te sem unatkozol, az már biztos! De az eredmény megéri, meg egyébként is, szerintem akkor érzed jól magad, ha van tennivaló a kertben. Jól gondolom?

    VálaszTörlés