2016. máj. 2.

Május elején....

A mai program a fűnyírás volt, és a kerti tó környékének rendbetétele, mert a kövek között kibújtak a gazok, és eléggé elcsúfították már a partot.  Szép lett a kert, végre nem látszanak a pitypang virágainak szárai. Idén, vagy jövőre szeretnék kipróbálni valami gyom stoppot, ami visszaszorítaná a gyermekláncfüvet, mert baromi sok van ilyenkor belőle.


Nagyon szeretem ezt a szilfát. Olyan szép a formája, külön tetszik, hogy nem gallyaztuk fel, így most szépen kitölti a teret, és mögötte van egy kellemes kis rejtett rész.

A napi program részeként ezt a két japán füvet kiszedtem. Nem hajtottak már ki, tudtam, hogy elérkezett a végük, már ősszel. Most van 1-1 lyuk a helyükön, mert arra nem gondoltam, hogy ha kiszedem be is kell temessem, és nincs itthon föld. Ezek még a héten megszűnnek, vetek némi fűmagot is remélem a madarak nem fogják kicsipkedni.


A hátsó kert még kicsit üres. Már szépen nő az elefántfű, a kis karók között szépen növöget a bodza, de ez így nagyon üres. A döntés, hogy kell egy fa már tavaly megszületett, de a milyenjét  nem döntöttem el. Most kitaláltam három variációt is.

  • Az első, egy fa, attól függ milyet fát veszek, hogy melyik lesz majd szebb a faiskolában. A döntősök: vérszilva és gömb szivarfa, vagy ha szerencsém van akkor júdásfa, utóbbi új kedvenc, nagyon tetszik. 


A saját vérszilvánk, ez elmúlt 2-3 évben látványosan növekszik, de előtte, alig nőt valamit, pedig már több mint 10 éve él velünk. Gyanítom, hogy végre áthatolt a gyökere egy olyan rétegen, ahol sokkal kedvezőbbek a körülmények. 

Lenne egy nagy kedvencem még, de sajnos a forróságot, és a tűző napot nem annyira szereti, ez pedig az emeletes som. Majd egyszer....

  • A második tervben 3 dróthuzal kifeszítése mellett,- ültetnék néhány almafát, vagy körtét, és nem magasabban mint a palakerítés kordonon nevelném, ez a rusztikus megoldás már nagyon rég óta tetszik. Szép, és praktikus.
  • Harmadik terv: marad a dróthuzal, egy felső, és egy középső, és ezekre lilaakácot futtatnék, amiket aztán szépen metszenék, hogy kordában tudjam tartani, és csak oda fusson, ahová én szeretném.
Nem tudom írtam-e már a Pinterestről, aki nem ismeri, feltétlen olvasson utána, annyi sok szép fotót lehet ott találni, pár kordonos inspiráció onnan:







És ha már fák... vettem egy juhar fácskát. Tök olcsó volt a Tescoban, mindössze 700 ft, néztem neten, 3 ezerért is láttam, de 7-ért is, nyilván nagyobb, és dúsabb tövek lehettek. Acer Palmatum 'Orange Dream' a becsületes neve. Egyenlőre nem mertem kiültetni, mert nem tudom mennyit volt szabadban, gondolom semmit, attól tartok egyből leégnének a levelek, ezért a melléképület ablakában akklimatizálódik. A címke szerint félárnyékos-árnyékos helyre való. Hát, én a tó parton szeretném látni, ott lesz a helye, remélem a neki való föld, és a víz közelsége hűti annyira a levegőt körülötte, hogy nem ég meg később sem, ha úgy látom, hogy nem szereti a helyét, nyilván keresek neki egy jobb helyet.


Ősszel ilyen lesz:

A friss hajtások is narancssárgák lesznek.


A helye nem pont középen lesz, egy picit jobbra eltolva, aztán meglátjuk mennyire érzi jól magát, és mekkorára nő meg, a papírja szerint 1 méter széles lesz, és  max. 2 méter magas. Azért szeretném oda tenni, mert a sarokban lesz a kerti tó új szűrője, amit egy kukából alakítunk ki, már majdnem minden hozzávaló megvan, hogy megépítsük a szűrőt. 

A tó partját is szétpakoltam, és a kövek alá lefektettem egy szövetet, ami a vizet átengedi, de remélem a gazt már nem. 

Ezen a részen azonban nem nyúltam hozzá, mert olyan sűrűn befutotta a pénzlevelű lizinka. Ilyen sűrű még soha nem volt, alig várom, hogy virágba boruljon.

Molyhos madárhúr:

Nagyon szeretem az íriszeket! Lassan nyílnak a tó partján. Van egy nagyon magas, fehér virágú változatom is, de az előkertben van, idén akartam átköltöztetni. Ősszel, talán...keresnem kell neki egy jó helyet, illetve a fáklyaliliomot is valahova ide terveztem tenni.


És ha ez nem lenne elég, van egy új növény, egy fűféle a láthatáron,- ami baromira tetszik, és talán jól mutatna a parton, és takarná 1-2 helyen a kilátszó fóliát, mert szépen aláomlik, és nagyon jó a színe. 

És akkor a szokásos vegyesbazár a végére :) 

Kaptam még egy karácsonyi? pünkösdi kaktuszt, most is volt rajta virág, így ő is kapott egy függőcserepet, és ment a testvéreihez.

Nem lett koktélparadicsom ültetve az emelt ágyásba, helyette mindenféle virág nyári lakja lett. Középen nőnek a szagosbükkönyök, körülöttük meg a zsályák, agapanthusok, és került ide kiültetésre az amarilliszekből.

Végül 2-3 szem kivételével minden csillagfürt kihajtott, már ők is kint klimatizálódnak.

A kis pálmát alulról kicsit felmetszettem, szép formás lett, már csak egy  három számmal nagyobb cserép kell neki, hogy mélyebbre tudjam ültetni, mert nem áll egyenesen, a gyökere nagyon kilátszik, meg van dőlve, két karóval van kikötözve, hogy nagyjából egyenesen álljon, - tavaly át lett ültetve egyébként, vissza is vágtam a gyökeréből, de már akkor láttam, hogy  idén mindenképp szükség lesz eegy nagyobb cserépre.

Aztán ma végleg eltettem a banán takarást, itt az első vödör víz után készült a kép, de kapott még hármat, látni milyen száraz a talaj, ki is van cserepesedve, talán ez a hidegfront hoz némi esőt ide keletre is.

 A nagy levélkaktuszom ma átkerült a bejárati ajtó mellé, hamarosan virágba borul, ez még nem az az erőteljes virágzás, az majd valamikor nyáron jön, miután erőre kap, a tápozástól.

Kert elölről hátra, és vissza....

1 megjegyzés: