2013. ápr. 2.

Valami baj van...

.....az időjárással. Szerintem az idei "tavasz" enyhén szólva is különös, de leginkább elszomorító,-már ami engem illet. Ez az idő egyszerűen pocsék. A legtöbb fán, bokron megpattantak ugyan a rügyek, de el is fagytak. Nálam a rózsákon látni ezt leginkább. Szerencsétleneket még meg sem metszettem, igaz semmivel sem késtem még el. De akiket a legjobban sajnálok azok a költöző madarak. Már hetek óta visszajöttek a korán érkezők, mint a barázdabillegető, és a házi rozsdafarkúak. Nincs mit enniük, mert a bogarak, rovarok ilyen időben még nem aktívak, attól tartok sokan nem fogják megérni, hogy fészket rakjanak.. :( A magevők vannak jobb helyzetben, mert őket tudjuk etetni...
Még mindig 2 hetet kell várni, hogy talán beköszöntsön az igazi tavasz. És addig is folyton folyvást esőt, és havat látok az előrejelzésekben.  Csak, nehogy majd május első hetétől meg beköszöntsön a nyár, és akkor aztán nézhetünk....
Egy pozitívuma van annak, hogy így késlekedik a tavasz, mert az időközben kialakult jövőkép, befolyásolja majd a kerti munkákat. Idén ugyanis nagy belső, házfelújítást tervezünk, és elkezdtek szállingózni a mesterek, felmérni a "terepet". Kiderült, hogy a nyár derekán kezdődő felújítás lehet, hogy akár 2 hónapos is lesz. 2 hónap??!! Mi lesz 2 hónapig a kutyákkal, mert tudni kell, hogy ezek aztán lopnak, de nem kicsit, semmit sem lehet elől hagyni... Betonkeverés, munkások, szálló por, törmelék, stb.. hova teszem őket? Nem zárhatom be őket egész nyáron a garázsba. Mi lesz a szőrükkel?!


Megszületett a döntés. A felújítás első részeként a melléképület előtti területet lebetonozzuk, és körbekerítjük, valamit  az ácsok tetőt építenek felé. A mostani  zsályás ágyás nem kap szegélyt, hanem megszűnik. Minden növényt átültetek máshova. Tehát a kennel épp a tó mögött lesz majd. Az építményt sokoldalúan terveztük meg. Ha elköltözöm a kutyákkal, akkor anyák leszerelik a rácsokat, és ta-da kész a kerti tó melletti  fedett pihenő, szép rálátással a tóra. A munkálatok azonban csak valamikor júliusban kezdődnek, így a áprilisi tó újrafóliázást elhalasztom, inkább töltögetem a vizet.. A halakat viszont tavasszal (érdekes ezt leírni, hisz elméletileg már az van) ki kell szednem a tóból, és elajándékozom mindet. Csak az a kettő megy majd ki a tóba, akik itt bent az akváriumban élnek, ők mindketten fátyolfarkúak, és kb 4-5 éve "születtek", miután egy vízcsere után a szüleik szépen leikráztak az akváriumba. Voltak kb 50-n, de  ma már csak ketten vannak, de ők hatalmasok, majd ha kikerültek  lefotózom őket. Mindenképp szét akartam szedni a  kőrakást sziklakertet, erről már többször is írtam, de most már tényleg muszáj lesz, mert a kennel széle épp belelógna. Szépen elterveztem, hogy a kennel és a tó közzé olyan növényeket ültetek, amik szépen illenek a vízpartra, partimitátorokat. Rengeteg a sásliliomom, és  a Másik kertből akarok hozni egy kis lila nőszirmot, nekem meg van fehér virágú, jó nagy növésű. És ha sikerülne akkor nagyon szeretnék ültetni egy törpefenyőt is, ami körül majd szépen elrendezem a köveket, hisz úgyis teljes felújításról lenne szó. Pótolnék is 1-2 növényt amik az évek alatt kimentek innen, pl. a pázsitszegfűt. Azt nagyon imádom, mindig szép volt itt anno, csak aztán "valaki" megette. Erre az új részre kerülnek majd a zsályák is, bár az egyik nagyon gyengécske, sajnos csak két tő maradt az ágyásban a többi nem bírta a kiképzést.
 A kerti tó mögött van egy bordó virágú mocsári hibiszkusz, őt is  valahova a partra kéne tenni, csak épp lövésem sincs hova...
Ha megépül a kennel talán kicsit fel tud lélegezni az udvar, bár csak akkor akarom bezárni idő a kutyákat, ha esik az eső, illetve nyáron amikor itt lesznek a mesterek... meglátjuk mit hoz a jövő, mert szinte napról napra változik minden.
Egyik nap, amikor nem esett az eső, és már a hó is elolvadt belestem a banán takarása alá. Csontszáraz a forgács a banán körül, és úgy éreztem maga a szár is ép, és kemény. Amint olyan lesz időjárás  azonnal kitakarom, de sajnos most még nem olyan. Na persze ez még semmit sem jelent, mert rengeteg az eső, és az elolvadt hó, alulról sok folyadékot kapott, és ki tudja akár el is kezdhetett rohadni, vagy akár alulról be is penészedhetett, itt tényleg csak akkor derül fény a dologra, ha elbontom a takarást, de ha minden jól ment akkor idén valami szuper nagyra kell nőjön, mert vizet tápot azt kap rendesen, -ja és mindenféle  lerágástól menetes helyen van, -csak már járnák ott.
Fontos teendő, -és emlékeztető magamnak-, hogy a rózsaágyásból fel kell szedni a levendulát, és átültetni cserépbe, mert a rózsáknál túl sok vizet kap, azt meg nem szereti.
 2 hete voltam a Másik kertben, és a telelőszobában meglátogattam a  virágainkat, megöntöztem őket, meg persze a tulajdonosét is. Mit ne mondjak, eléggé panaszkodtak, hisz február végén, amikor valóban tavaszias volt az idő, azt ígértem nekik már csak 1 hét és kijöhetnek. Már nem szeretnek bent lenni,  de még kicsit várniuk kell. A Másik kert -es leandereket, és főnixeket egyébként már kitehetnénk a fal mellé, de olyan nagyok, hogy  3-n alig bírjuk kicibálni őket a szűk ajtókon, ezért egy évben csak kétszer nyúlunk hozzájuk. Ki és bevitelkor. Ez pont elég, még sok is...
Remélem a következő bejegyzés már a sok színről, tavaszi virágokról, és az igazi kikeletről szól majd....

1 megjegyzés:

  1. Sok terv, jó sok tennivaló. Izgalmas.
    Sajnálom, hogy a növényeid megszenvedték ezt az időt, nagyon-nagy különbségek voltak országon belül is. Itt Somogyban, Kaposváron nem volt olyan vészes, csapadékot azt kaptunk rendesen, viszont a nagy minuszok elkerültek.
    Csak még mindig alszik a természet.

    Nagyon szép ez a kutyus!

    VálaszTörlés