2010. dec. 28.

Virágzó majomfáim

Rengeteg háznál látni a majomfát, vagy pozsgafát (Crassula ovata) nekem is van belőle kettő. Már igen idős példányok, az egyiket egy kedves ismerősünktől kaptuk, már akkor is igen nagy méretű volt.  Nem is láttam még ilyen nagyot másnál, csak nálunk, és nagyimnál, meg annál akitől kaptuk.(Viszonyításként, az első képen lévő  majomfa mögött egy szabványmagasságú étkezőasztalon vannak a kisebb cserepes növények, akik várják a telelőbe való elszállásolást.) Minden tavasszal kiköltöztetjük őket a kertbe, és kint nyaralnak az udvaron a szomszéd ház falának árnyékában- északi fekvésben. Csak reggel, és késő délután éri a nap. Ősszel elég sokáig hagyjuk kint, de ha fagyveszély van, akkor bevisszük a  melléképületünkbe, majd november végén a téli telelőbe helyezzük őket, ahol fény ugyan kevés van, de a hőmérséklet is csak kb. 10-15 fok. Tavasszal újra kikerül a mellékünkbe, majd ha elmúlnak a fagyveszélyes napok ismét kitesszük őket nyaralni. Minden ősszel virágba borul mindkét növény. Ez igencsak ritka ennél a növénynél, sokaknál nem is szokott virágzni, és sokan azt sem tudják, hogy  van virágja ennek az érdekes pozsgás növénynek. Nálunk most kezdődött a virágzási szezon, igaz még csak bimbók vannak, de hamarosan mutatom majd a virágzó növényeket is! Remélem jól látszik a képeken, hogy két különböző fajtáról van szó. Addig is párkép -egész alakos, és friss bimbós képek:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése